Vezetékvita

  • HVG HVG
Vezetékvita

Nem működik az év eleje óta a magyar dízelüzemanyag-piac negyven százalékát ellátó, az oroszországi Szamara felől érkező nemzetközi vezeték, amelyen 2001 óta évente átlagosan mintegy 600 ezer tonna gázolajat importált Magyarország. A leállás hátterében tulajdonjogi viták vannak. A csővezeték az orosz Transznyeftyprodukté, ám több ukrán cég bíróságon akarja elérni a vezeték nacionalizálását, amire az oroszok közölték: ha elveszik tőlük a tulajdonjogot, akkor egy csepp gázolajat sem töltenek a csőkígyóba. A HVG értesülései szerint korábban még az is elhangzott: ha az ukránok megkaparintják a vezetéket, akkor a Transznyetfyprodukt vizet nyom bele, s ezzel tönkreteszi.

A hivatalosan az ukrán érdekeket védelmező üzletemberek arra hivatkozva kérik az állami tulajdonba vételt, hogy harcolni akarnak az üzemanyagpiaci monopóliumok kialakulása ellen. A HVG-nek nyilatkozó érintettek viszont úgy vélik, a valódi cél a csőben maradt, 100 millió dollár értékű, százezer tonna dízelolaj megszerzése.

Az egymillió tonna kapacitású, 1200 kilométer hosszú, néhány szakaszon felújításra szoruló, ám egészében véve megfelelő állapotban lévő vezeték ukrajnai szakaszát a Prikarpatzahidtransz üzemelteti, amely azon fáradozik, hogy valamennyi fél számára elfogadható kompromisszumot dolgozzon ki. Ennek értelmében az orosz és az ukrán fél számára is megfelelő, Magyarországon bejegyzett EU-s cég válna tulajdonossá, s így azonnal felújíthatnák a gázolajszállítást.