Hány éves háború?

Valamivel több, mint három óra leforgása alatt három kontinensen három merénylet is emlékeztetett arra, hogy a világ kiszolgáltatott a szélsőséges iszlamista terrornak. Bár lapzártánkig nem vált egyértelművé, hogy összehangolt támadásról volt-e szó, az aligha kérdéses, hogy a múlt pénteki vérengzések összefüggnek az Iszlám Állam (IS) kalifátusa tavaly június 29-ei kikiáltásának hétfőre esett első évfordulójával. Az első akció, a franciaországi Lyon melletti vegyi üzem felrobbantása inkább magányos merényletnek tűnik, de hogy az elfogott elkövető az IS hatása alatt állhat, jelzi, hogy mielőtt teherautóval a gázpalackokba hajtott, a főnökét lefejezte, és testére IS-t éltető szavakat pingált. A kuvaiti síita mecset elleni, 27 áldozatot követelő öngyilkos robbantást azonban már az IS vállalta magára, ahogy a tunéziai Szúsza egyik tengerparti szállodájában egy helyi diák által végrehajtott lövöldözést is. Utóbbi során 38 ember – többnyire európai turista – vesztette életét.

A vérengzések megmutatták, hogy a dzsihádista szervezet keze is messze ér, ahogy a 2001. szeptember 11-én a New York és Washington elleni támadást végrehajtó, s az IS elődjének tekinthető al-Káida terrorhálózaté. Csakhogy alapvető különbség, hogy az IS terrorját a kalifátus vezetése – mondhatni egy de facto állam kormánya – irányítja, amely Irak északi egyharmadán és Szíria területének felén tízmillió ember fölött uralkodik, jól felszerelt hadserege pedig legalább ötvenezer katonából áll. A bagdadi és a damaszkuszi kormánynak, a velük szövetséges Iránnak vagy az USA-nak tehát egy kvázi országgal kell szembeszállnia. A barbár kivégzési módszerekről – lefejezésekről, élve elégetésekről, tömeges mészárlásokról – elhíresült dzsihádisták hatékony bürokratákká is váltak: adót szednek, fizetést osztanak, szabályokat hoznak, hogy a diktatórikus állami berendezkedést működő gazdasággal támasszák alá.

Beszámolók szerint a tanárok oktathatnak – igaz, az új tanterv a saríán, az iszlám törvénykezésén alapul, a tudományos tantárgyak vagy az angol nyelv betiltásával –, az orvosok, mérnökök, kereskedők és üzletemberek pedig dolgozhatnak. Ráadásul az Iszlám Állammal üzletelők szerint jóval kiszámíthatóbb az együttműködés, mint a más szíriai lázadók által ellenőrzött területeken, ahol sokkal inkább az anarchia, a korrupció és a rablás a jellemző. Az IS saját rendje persze a szaúdi vahabizmus, a szunnita iszlám rendkívül szélsőséges ágán alapszik. A film, a zene vagy a játék tilos, a nők nem érintkezhetnek idegen férfiakkal, a lopást kézlevágással, az istenkáromlást halállal büntetik.

Az IS kalifátusával szembeni katonai fellépés nem hatékony. Az iraki hadsereg csak Bagdadtól északra tudott területeket visszafoglalni, míg nyugatra elvesztette a stratégiai fontosságú Ramádit. A dzsihádistákkal szemben az észak-iraki kurd pesmergák és az Irán által küldött vagy kiképzett síita milíciák az ütőképesek, mint ahogy Szíriában is a kurdok tudtak csak területeket visszafoglalni tőlük. De közben a damaszkuszi kormányt az a veszély fenyegeti, hogy elvágják a földközi-tengeri partvidéken lévő alavita hátországától. Az USA légi támogatása lagymatag, jelentős szárazföldi erők nélkül a Nyugat nem fogja tudni legyőzni a rendkívül mozgékony és eltökélt IS-hadsereget.

Ráadásul az IS a múltjából adódóan igen veszélyes lázadó szervezet is. Ha netán nemzetközi összefogás révén elveszítené feudumát, akkor gerillaharcmodorra váltana. Mint ahogy a múlt pénteki hármas merénylet előtti napon 220 iraki civilt, köztük nőket és gyerekeket mészárolt le az észak-szíriai Kobani városában, amelyet pár hónapja kénytelen volt feladni. Ha Irakban és Szíriában helyreállna az államrend – amire jelenleg vajmi kevés esély mutatkozik –, az IS rebellis erőként tovább virágozhatna.

Országként és lázadó erőként is vitathatatlan társadalmi bázisa az IS-nek az iraki szunnita kisebbség, amely a síita többség és a dzsihádisták között őrlődik. Elődjéhez hasonlóan a jelenlegi síita vezetésű bagdadi kormány sem akar osztozni a hatalmon, és az egész iraki szunnita közösséget teszi felelőssé az IS bűneiért. A Ramádiból és más településekből a dzsihádisták elől elmenekült szunnitákat nem engedik be a lassan teljesen síitává váló Bagdadba, a főváros melletti menekülttáborokba kényszerítve őket. De a síita milíciák segítségével visszafoglalt szunnita területek is zárva maradnak előttük. A „kollektív bűnösség” bélyege miatt aztán egyre több szunnita törzs is az IS mellé áll, holott azt egyetlen porcikájuk sem kívánja. Az iraki szunnitákkal, illetve a néhai Szaddám Huszein egykori baathistáival megszervezett átfogó kiegyezés nélkül Bagdad képtelen lesz legyűrni a dzsihádistákat.

Az IS erőszakjának paradoxonja – vagy célja –, hogy lerombolta az iraki szunniták reményeit, akiknek nem maradt más lehetőségük, mint választani az IS vagy a síita Irán között – fejtegette Hamid al-Mutlak szunnita iraki képviselő. Való igaz, az IS térnyerésének legfontosabb eszköze a síitaellenesség, a vallási ellentétek és gyűlölet felkorbácsolása. A muszlim világban Afganisztántól Nigériáig dúló háborúk felében a szunnita–síita szembenállás a meghatározó. Az IS úgy taszította káoszba a Közel-Keletet, hogy a befolyásért vívott küzdelem a síita, nem arab Irán és a szunnita Törökország, Szaúd-Arábia, Katar, illetve az általuk támogatott helyi csoportok, szervezetek, bábkormányok között zajlik.

Talán az USA erélytelen fellépése mögött épp az a dilemma is ott rejlik, hogy nem akarja teljesen elidegeníteni szunnita szövetségeseit – Ankarát, Rijádot vagy Dohát –, hogy megőrizhesse megmaradt közel-keleti befolyását. Kérdés viszont, hogy Basar Asszad szír rezsimjének bukása komolyabb szíriai beavatkozásra késztetné-e Iránt, amelynek rendkívül fontos a területi összeköttetés meghatározó arab szövetségese, a libanoni síita Hezbollah mozgalommal. Washington mozgásterét közben tovább szűkíti, hogy megállapodásra készül Teheránnal az iráni atomprogramról, aminek határidejét keddről kitolták néhány nappal vagy héttel. Persze az enyhén szólva is átgondolatlan külföldi intervenciók, így Irak 2003-as amerikai lerohanása vagy Líbia 2011-es európai bombázása vezetett a diktatórikus, ámbár stabil rendszerek ledőléséhez, a káosz kialakulásához.

Az IS azonban globális veszélyt is jelent, két tucat olyan szervezet esküdött hűséget neki, amelyek függetlenül működnek. Vagyis bármi történik is az Iszlám Állammal, az új nemzetközi dzsihádista mozgalom tovább élhet, mint ahogy az al-Káida jemeni vagy afrikai szárnya is veszélyes maradt a hálózat központjának megtörése ellenére. Az IS egyik legveszélyesebb bástyája Líbia, az Európát komoly nyomás alá helyező menekültáradat ugródeszkája. A fanatizmus gyökeret vert az iszlám világban, európai nagyvárosokban és az USA-ban, amit nyilvánvalóan nem lehet bombákkal legyőzni. Bár az IS sem Európára, sem az USA-ra nem jelent egzisztenciális fenyegetést, az iszlám és a hitetlenek közti apokaliptikus összecsapást hirdető, vallási alapú szélsőséges ideológiája az egész világon fertőz.

KERESZTES IMRE