Őrületbe kergetve

Nőket és gyerekeket erőszakoltak meg tömegesen, majd élve elégették őket – írta az ENSZ a dél-szudáni polgárháború kegyetlenségeiről szóló legfrissebb, sokkoló jelentésében. A világszervezet szudáni missziójának (UNMIS) vizsgálói szerint a kormánycsapatok és a velük szövetséges milíciák falvakat rohantak le és gyújtottak fel, a helyi lakosságot megölték, többeket pedig válogatott kínzásokkal próbáltak szóra bírni arról, hol vannak a lázadó fegyveresek. A jelentés alapján úgy tűnik, nincs határa a dél-szudáni kegyetlenségnek, a mindkét oldalt vádoló eddigi beszámolók adtak már hírt fiúk kasztrálásáról, gyerekek katonáskodásra kényszerítéséről, tömeges mészárlásokról.

Pedig négy éve örömmámorban úszott az ország. A városokban és falvakban táncoltak, ünnepeltek, hiszen Szudán déli része 2011. július 9-én függetlenné vált, miután az előző januárban tartott népszavazáson a szavazók közel 99 százaléka voksolt az önállóságra. Valami hasonló fesztiválra készült a múlt héten az évforduló kapcsán Salva Kiir elnök kormánya a fővárosban, Jubában: munkások százai igyekeztek megtisztítani az utakat, kipofozni a házakat. De az erőltetett megemlékezés nem feledtethette, hogy a harcok elnéptelenedett városokat, földdel egyenlővé tett falvakat, éhezést és anarchiát okoztak.

A 2013 decemberében kirobbant polgárháborúban Kiir elnök és a puccskísérlettel vádolt, majd elmenekült Riek Machar alelnök csapatai szünet nélkül gyilkolják egymást és a civil lakosságot. A 11,5 milliós lakosságból 8 millió segélyre szorul, ebből 4,6 milliót fenyeget az éhezés. Kétmilliónál is több ember kényszerült elhagyni az otthonát, közülük félmillióan külföldre – főként Szudánba, Etiópiába, Kenyába és Ugandába – menekültek. Az ENSZ és a segélyszervezetek által Dél-Szudánban létesített hét menedékhely az elűzött emberek alig hét százalékát látja el. A nagy többség – gyakran üres kézzel – erdőkben, bozótosokban, biztonságosabbnak vélt falvakban keresett menedéket, mondván: inkább az éhezés, mint a milicisták horrorja.

A humanitárius válságot csak súlyosbítja, hogy a gazdaság is romokban hever, holott a Kartúm és Juba között 2005-ben megkötött, a függetlenségről szóló referendumot lehetővé tevő békemegállapodás után a Nyugat dollármilliárdokat költött dél-szudáni segélyekre és fejlesztésekre. Nyugati tisztviselők szerint azonban az idén májusban a kormánynak elfogyhatott a pénze, és csak úgy maradhatott talpon, hogy nyakló nélkül nyomtatja a bankókat, így a dél-szudáni font rohamosan gyengül a dollárral szemben. Másik forrás lehet egy közel-keleti országtól – sokak szerint Katartól – kapott, hírként nem cáfolt, de meg sem erősített hitel, amelyet 250–500 millió dollárra becsülnek.

A Fekete-Afrikában a harmadik legnagyobb kőolajtartalékkal rendelkező ország függ talán a leginkább a világon a nyersanyagtól, az állami bevételek szinte teljes egészében a nyersolaj eladásából származnak. Az olaj ára viszont tavaly óta majd a felére csökkent, miközben a Szudánnal kötött szerződés értelmében Juba fix árat fizet az észak felé haladó vezeték használatáért. Dél-Szudán így alig 10 dollárt keres egy hordónyi (159 liter) olaj kitermeléséből, ráadásul a lázadók sorra szorítják ki a kormánycsapatokat a lelőhelyekről, Kiir sorsa állítólag már csak egyetlen olajmezőtől függ.

Dél-Szudán népe egyre jobban zúgolódik, a kormányzati és a hadseregbeli állásokon kívül alig van fizetett munka. Teljes elsőbbséget élveznek a katonák, rendszeres például az üzemanyaghiány, mert a hadsereg egyszerűen elhordja a benzint a töltőállomásokról. Az alapvetően jó agrárviszonyokkal rendelkező ország élelmiszerimportra szorul, mert a parasztok nem tudnak gazdálkodni a biztonság romlása és a tőkehiány miatt. A bűnözés is terjed, egyre több a rablás, fosztogatás. Miközben az árak hónapok alatt a két-háromszorosukra emelkedtek, a kormányzó elit drága autókkal jár, és megtölti a Jubában lévő néhány szállodát, éttermet.

A kilátástalanságot csak fokozza, hogy az Afrikai Unió által egyaránt szervezett mészárlással vádolt Kiir és Machar mintha egyáltalán nem akarna megegyezni. A konfliktus kipattanása óta vagy fél tucat tűzszünetet kötöttek és sértettek meg, a legutóbbi tárgyalási fordulón, márciusban úgy álltak fel az asztaltól, hogy semmiben sem állapodtak meg, még arról sem, hogy mikor ülnek újra össze. A békefolyamat eddig – diplomaták szerint – csak több millió dolláros szállodai és utazási költséget „eredményezett”. Vagy két tucat fegyveres csoport vesz részt az öldöklésben, több ezer ugandai katona Kiir elnököt támogatja, miközben az olajban gazdag Abyei körzetet követelő Szudán állítólag a rebelliseket segíti.

Tovább nehezíti a kibontakozást, hogy a 2005-ös megállapodás negyedszázadnyi brutális háborúskodásnak vetett véget a főként muszlim és arab északiak, illetve a keresztény és animista déliek között. A konfliktus ráadásul etnikai vonalak mentén is zajlik, a gyűlölet egyre jobban nő a két meghatározó közösség, Kiir dinka és Machar nuer törzse között – az országban egyébként több mint hatvan etnikum létezik. Egyes szakértők szerint azonban a dél-szudáni konfliktus leegyszerűsítése volna az okokat törzsi ellentétekre visszavezetni. A polgárháború előtt ugyanis nem volt jellemző az etnikai erőszak, sem a módszeres uszítás.

Inkább Kiir és az általa vezetett Szudáni Népi Felszabadító Mozgalmon belüli politikai ellentétek állnak a konfliktus hátterében. Sokan diktatórikus módszerekkel vádolják az elnököt, és a lázadást a túlzott hatalomkoncentráció robbantotta ki. Egyesek szerint az USA és Európa úgy támogatta Dél-Szudán elszakadását, hogy közben nem kínált átmeneti időszakot, amely lehetőséget teremthetett volna a nemzetépítésre, a politikai felkészülésre, pártok létrehozására, az infrastruktúra kiépítésére – a kemény burkolatú úthálózat még mindig alig 80 kilométer. Vagyis Dél-Szudán nem volt felkészülve az önálló létre, és a világ legfiatalabb országa gyakorlatilag szétesett. A nemzetközi közösség erélytelen és tehetetlen, az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig hat – három kormánypárti és három lázadó – tábornok ellen hozott utazási tilalomról és vagyonuk befagyasztásáról szóló határozatot. De valószínű, hogy egyikük sem tervezett külföldi utazást, és dél-szudáni források úgy tudják, külföldi bankszámlát sem igen nyitottak.

KERESZTES IMRE