Kurdot fognának

Felébresztette Csipkerózsika-álmából regionális külpolitikai aktivitását Ankara. És ha már így tett, nagy feneket is kerített neki, és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) 4. cikkelye alapján a katonai szövetség tagállamainak rendkívüli összehívását kérte. A NATO 66 éves története során a múlt heti brüsszeli tanácskozás volt az ötödik alkalom, amelynek során az egyik tagország – négy esetben Törökország – a fenyegetettségre, illetve a megtámadására hivatkozva kért segítséget. Ankara értelmezése szerint pedig a támadás a dél-törökországi Surucban elkövetett, az Iszlám Államnak (IS) tulajdonított öngyilkos merénylet volt, amelyben 32-en vesztették életüket. A NATO annak rendje és módja szerint politikai támogatásáról és az önvédelem jogának elismeréséről biztosította Ankarát.

Törökország hosszú ideig tétlenül szemlélte – sőt egyes vádak szerint támogatta a szélsőséges szervezetet –, de szinte egy hét leforgása alatt 180 fokos fordulatot tett, és légicsapásokat indított az IS állásai ellen. Továbbá megengedte, hogy az USA használhassa a törökországi Incirlik légi támaszpontját az IS elleni csapásokhoz. Szóba került az is, hogy déli határa mentén, szíriai területen, ütközőzónát hoznak létre, és azt szövetséges harci gépek felügyelik. Első pillantásra Ankara belépése az IS elleni háborúba komoly változást hozhat, hiszen a NATO második legnagyobb hadseregével és ütőképes, korszerű fegyverzettel rendelkezik.

A szélesebb térséget – Közép- és Dél-Ázsiát – tekintve sokan üdvözlik Ankara külpolitikai pálfordulását. A közép-ázsiai országokban havonta százával kerekednek fel ugyanis a fiatalok, hogy csatlakozzanak az IS-hez, és a térség kormányai azt remélik, ha lezárják a török–szír határt, alábbhagy a lendület. Pakisztánban különféle szélsőséges csoportok azon versengenek, melyik váljék az IS fő helyi szervezetévé, közben más térségbeli országokban a dzsihádisták a kormányzat legfelső szintjéig is eljutottak. Tádzsikisztánban például a különleges erők parancsnoka, Gulmurod Kalimov ezredes állt át, és jelent meg az IS egyik propagandavideójában. De igazán Afganisztán a „szabad rablás” terepe, a síita hazarákat Irán, a szunnita pastukat és tádzsikokat az IS toborozza. Közép-Ázsia vezetőre vágyik, és a stabilitás zálogát Törökországban látja.

Ankara stratégiája ennél azonban jóval bonyolultabb, ami súlyos dilemma elé állítja az IS elleni fellépését üdvözlő Washingtont. A török harci gépek ugyanis nemcsak az IS, hanem egyes hírek szerint a szíriai kurd Demokratikus Szövetség Párthoz (PYD) tartozó Népi Védelmi Egységek (YPG) milíciaállásait is támadják. Vagyis az egyetlen olyan szárazföldi erőt, amely érdemben eddig szembe tudott szállni az IS-sel. Az YPG fegyelmezett egységei – amerikai légi támogatással – álltak ellent az észak-szíriai Kobani 134 napos ostromának, majd Tel Abjad határátkelő elfoglalásával össze tudták kötni a Szíria északi részén létrehozott két enklávéjukat.

Miközben az YPG az USA leghatékonyabb szíriai szövetségese az IS ellen, Ankarának egyáltalán nem áll érdekében, hogy a szintén önállóságra törekvő szíriai kurdok túlnyerjék magukat. Attól tart ugyanis, hogy ha az iraki kurd autonómiához hasonló szíriai kurd entitás jön létre, akkor a saját kurd kisebbsége körében újra felerősödik az önállósodási törekvés. Washington például az incirliki bázist csak az IS elleni bevetésekre használhatja, az YPG szárazföldi katonai akcióit viszont továbbra is a jóval távolabbi bahreini és jordániai támaszpontokról, illetve a Perzsa-öbölben lévő USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozóról segítheti.

A török légicsapások fő célpontja azonban a törökországi Kurd Munkapárt (PKK), illetve annak észak-iraki hátországa, amelyet a török légierő négy év óta most először támadott meg. A Surucban elkövetett merényletben elsősorban olyan kurd aktivisták haltak meg, akik Kobani újjáépítésére jelentkeztek, és míg Ankara az IS-t vádolta a robbantással, a PKK szerint a török kormány együttműködött a dzsihádistákkal. A PKK bosszúból török rendőrtiszteket ölt meg, és az erőszak következtében napok alatt összeomlott az amúgy is döcögő törökországi kurd békefolyamat. Ráadásul Ankara szerint a szíriai kurd YPG igen közel áll a terrorszervezetként számon tartott PKK-hoz, amelynek észak-iraki állásait hatszor több csapás érte, mint a dzsihádistákét.

A török hatóságok a nagy felbuzdulásban százával tartóztattak le „gyanús” embereket, de hírek szerint megint csak több kurd aktivista, mint az IS-sel szimpatizáló dzsihádista került rács mögé. Persze Ankara nincs könnyű helyzetben, hiszen miközben az iraki és a szíriai kurdok az IS ellenségei, a törökországi kurd fiatalok körében az IS sikeresen agitál. A suruci merényletet és a június 5-ei, Diyarbakir melletti robbantást is egy-egy fiatal kurd hajtotta végre a 250 ezres Adiyaman városból, amelyet – Kelet-Törökország többi térségével ellentétben – nem kerített hatalmába a kurd nacionalizmus. Az IS által ajánlott magas fizetés és ígért feleség nagy vonzerő a vallásilag amúgy is konzervatív, munkanélküliség sújtotta környezetben.

Tayyip Erdogan török elnöknek és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) nyomós belpolitikai érdekei is fűződnek a stratégiaváltáshoz. A júniusi választáson 13 évi kormányzás után az AKP elvesztette abszolút többségét, mégpedig azért, mert a kurdbarát, baloldali liberális Népi Demokratikus Párt (HDP) első ízben bejutott a parlamentbe. Az AKP-nak koalíciós partnerre van szüksége a kormányalakításhoz, de ha ez nem sikerül, akkor új választásra kerül sor. Az IS elleni fellépéssel Erdogan felkorbácsolhatja a nacionalista érzelmeket, és terrorizmussal vádolt kurd szeparatista csoportokkal hozhatja kapcsolatba a HDP-t, ami szavazatokat hozhat neki.

Törökország érdekében állhat a szír határ hathatós lezárása is, hiszen a Szíriából eddig elmenekült négymillió ember közel fele törökországi táborokban él, és az idén további félmillió érkezését jósolják. A menekültválságra Ankara eddig közel 6 milliárd dollárt költött, ami súlyos teher az államkasszában. És talán éppen a szír–török határ fokozottabb ellenőrzése az, ami miatt az USA mellett a bevándorlási hullámmal küszködő európai vezetők is üdvözölték Ankara csatlakozását az IS elleni harchoz. A dzsihádisták közel-keleti, ázsiai és európai utánpótlásának java része ugyanis Törökországon keresztül érkezett.

A visszaszivárgó dzsihádistáktól tartó Európa és az incirliki bázis használatának örvendő USA a jelek szerint szemet huny a kurdok elleni támadások és az utóbbi négy évtizedben 40 ezer áldozatot követelő törökországi kurd szeparatista erőszak fellángolásának veszélye felett. Miközben korántsem biztos, hogy Ankara ellentmondásos beszállása a konfliktusba gyengíteni fogja az IS-t.

KERESZTES IMRE