Járdákat és köztereket borítanak be a szeméthegyek Bejrútban, a rothadó ételmaradékok orrfacsaró bűzt árasztanak. A járókelők maszkot kötnek az arcukra, vagy befogják az orrukat, sokan pedig elmenekülnek, ha valaki mérgében felgyújt egy hulladékhalmot. A szemétválság a hétvégén erőszakos összetűzésekhez vezetett a tüntetők és a rendőrök között, és úgy tűnik, az elégedetlenség miatti demonstrációk folytatódnak az ezer sebből vérző Libanonban.
A szemétválság elleni „Bűzlesz” kampány szervezői hangsúlyozták, hogy békésen tiltakoznak, és szerintük valamilyen politikai csoportosulás bajkeverői szították az erőszakot a rendőrökkel szemben. A kampányuk célja ugyanakkor nem csak a szeméthegyek eltüntetése, ennél jóval átfogóbb politikai követelések is elhangzanak a libanoni főváros utcáin. A spontán civil kezdeményezésnek tűnő mozgalom harcot hirdetett a korrupció, a politikai bénultság ellen és a lepusztult infrastruktúra újjáépítéséért.
A szemétszállítás leállása csak az egyik, igaz, igen látványos jele a kormány tehetetlenségének. A fővárosban és az ország középső részén keletkező hulladékot közel két évtizeden át a Bejrúttól nem messze délre lévő Najmeh város közelében található szeméttelepre hordták. De a lerakó már régen megtelt, a környék lakói pedig tiltakozni kezdtek az ott is terjengő bűz miatt. A kormány azonban tavaly óta nem tudott új helyet kijelölni, végül a tengerparti városka lakói eltorlaszolták a telepre vezető utat, a fővárosban és a környékén pedig gyűlni kezdett a szemét.
A „Bűzlesz” kampány arra is utal, hogy gyakorlatilag nem működik az állam és annak egyik utolsó, még fennálló intézménye, a kormány. Tammam Szalam miniszterelnök lemondással fenyegetőzött, és ha ez bekövetkezik, akkor súlyos alkotmányos válság alakul ki. Tavaly májusban lejárt ugyanis az elnök mandátuma, és mivel a parlament nem tudott megegyezni az utódjáról, azóta nincs államfője Libanonnak. Hivatalosan azonban az elnök nevezi ki a kormányfőt, így ha Szalam valóban távozik, akkor hatalmi vákuum jöhet létre. Ráadásul a megosztott parlament arra sem volt képes, hogy megegyezzen az új választás kiírásáról, így az utóbbi egy évben a képviselők kétszer is meghosszabbították a mandátumukat – gyakorlatilag újraválasztva magukat.
Libanonban korántsem ismeretlenek az ilyen helyzetek, de a 15 évig tartó és 1990-ben véget ért polgárháború óta először fordul elő, hogy a parlament kétszer is kitolta a megbízatása határidejét. Sokan pedig úgy vélik, hogy az 1943-ban elnyert függetlenség óta nem volt olyan mély az alkotmányos válság, mint most. Szeptemberben lejár ugyanis a hadsereg főparancsnokának a mandátuma is, és hónapok óta nem sikerült megtalálni az utódját, a kormányon belüli nézeteltérések pedig aligha áthidalhatók. A védelmi miniszter egyoldalúan úgy döntött, hogy a tábornok kinevezését is meghosszabbítja, amivel csak tovább halasztotta a probléma megoldását.
Nem pusztán a kormány hozzá nem értéséről van szó, hanem Libanon alapvető problémájáról, a felekezeti megosztottságról – a háttérben pedig Szaúd-Arábia és Irán rivalizálásáról. A különféle vallási csoportok a parlamenti választáson meghatározott számú mandátumot szerezhetnek, így a kormány nem ideológiai alapon szerveződő pártok koalíciója, hanem a befolyásos politikai csoportok alkuja révén jön létre. Ráadásul az Irán által támogatott síita Hezbollah újra akarja tárgyalni a polgárháborút lezáró táifi békemegállapodást, amely a keresztényeknek kedvezett.
A jelenlegi alkotmány szerint a parlamenti helyeket fele-fele arányban osztják szét a muszlimok és a keresztények között, de az utóbbiak a demográfiai változások miatt valószínűleg legfeljebb a lakosság egyharmadát alkotják. A Hezbollah – amely a katonai ereje révén állam az államban – azt szeretné, hogy a szunniták, a síiták és a keresztények között harmadolják a parlamenti mandátumok számát. A felekezeti ellentéteket tovább élezi, hogy a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháború óta a 4 milliós Libanonba 1,2–1,6 millió menekült érkezett – többségükben szunniták. A szomszédos országban folyó kegyetlen öldöklés a libanoni szunnita–síita ellentéteket is erősíti, a keresztények pedig megosztottak a két muszlim tábor között. A libanoni keresztény közösséget még inkább sújtja a jelenlegi politikai patthelyzet, ugyanis az államfő keresztény, a kormányfő szunnita, a parlamenti elnök pedig síita politikus – amit a Hezbollah megint csak sérelmez. A kormány bénultságának oka is főként az, hogy a Hezbollah és keresztény szövetségesei gyakorlatilag bojkottálják a parlament munkáját.
Libanont nemcsak politikai, de gazdasági válság is sújtja. Az 1990-től egymást követő kormányok Bejrút belvárosát kivéve nem sok figyelmet szenteltek az alapvető szolgáltatások és az infrastruktúra javítására – rendszeresek például az áramkimaradások. A szíriai menekültek komoly terhet rónak az egészségügyre, az állami és a magánkórházak sürgősségi kapacitásának több mint a harmadát ők kötik le. A bevándorlóknak hiába kell kérniük munkavállalási engedélyt, a libanoni állástalanok aránya immár húsz százalékra nőtt, az alacsonyabban képzett munkaerő bére pedig 14 százalékkal csökkent.
A menekültek okozta demográfiai nyomás a Világbank szerint évi 4,5 milliárd dollárral terheli a bejrúti költségvetést. Ráadásul a gazdaság növekedése a 2011 előtti évi 8 százalékról 1–2 százalékra zuhant. Az államadósság tovább nő, és immár 70 milliárd dollárra, azaz a GDP 145 százalékára hízott, ami az egyik legmagasabb a világon. A Standard & Poor's amerikai hitelminősítőnél a libanoni adósság kockázati besorolása hat szinttel a befektetésre ajánlott kategória alatt van. Szalam miniszterelnök szerint nem kizárt, hogy szeptemberben a kormány nem fogja tudni kifizetni a közalkalmazottakat, és Libanon nemcsak politikailag, de gazdaságilag is csődhelyzetbe kerül. Ráadásul ha a szíriai polgárháború nem ér véget belátható időn belül, akkor várhatóan egymillió szíriai reked tartósan Libanonban.
KERESZTES IMRE
