Egy török közmondás szerint a legyőzött birkózó mindig meg akarja ismételni a mérkőzést. Úgy tűnik, a Törökországban nemzeti sportnak tartott birkózás berkeiben született régi bölcsesség igaz a politikára is. A 13 éve hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) júniusban először vesztette el az abszolút többségét, de valamiért nem sikerült a koalíciókötés, így a vasárnap tartott új választáson a Tayyip Erdogan államfő által alapított párt váratlanul meggyőző fölénnyel nyert, és a kormányalakításhoz immár nincs szüksége partnerre. És harmadik megméretésre sem, hiszen állítólag újabb nekifutást fontolgatott Erdogan, ha megint lemaradt volna az abszolút többségről.
A nem hivatalos végeredmény szerint az AKP a voksok majdnem felével 316 mandátumot szerzett az 550 fős parlamentben, azaz jelentősen javított júniusi eredményén. Viszont így is 14 mandátummal kevesebb jutott neki ahhoz, hogy népszavazást kezdeményezhessen az alkotmánymódosításról, és ennél is több, még 60 szavazat kellene az alaptörvény parlamenti megváltoztatásához. Így egyelőre nem könnyen válhat valóra a háromszoros korábbi miniszterelnök, ma államfő Erdogan álma, hogy végrehajtó hatalommal ruházzák fel az elnöki intézményt. De tekintélye révén a befolyása továbbra is jelentős marad a kormányra. Mint ahogy elnökként a pártok fölött kellene állnia, de a kampány során mégis nyilvánvaló volt, hogy az AKP-t támogatta.
Bevált tehát a stratégia, hogy ha démonizálják a kurdbarát, baloldali liberális Népi Demokratikus Pártot (HDP), akkor szavazatokat lehet elvenni tőle. Míg júniusban a HDP – először jutva be a parlamentbe – a szavazatok 13 százalékát szerezte meg, mostani 10,7 százalékos eredményével épphogy átugorta a bejutás 10 százalékos küszöbét. A kampányban a HDP-t azzal vádolták, hogy a gerillaharcot folytató és terroristának bélyegzett szeparatista Kurd Munkapárt (PKK) politikai szárnya. Ráadásul a Suruc délkeleti városban júliusban elkövetett merénylet után összeomlott a három évig tartó tűzszünet a PKK-val. A HDP egyik ankarai kampánygyűlésén októberben végrehajtott – Törökország eddigi legvéresebb merényletének bizonyult – öngyilkos akció pedig több mint száz életet oltott ki. A HDP ez után már nem is tartott gyűlést, ami megint csak segíthette az AKP-t, és sokan – köztük állítólag még konzervatív, vallásos kurdok is – átszavaztak a biztonságot ígérő, uralmon lévő pártra.
A kurdellenes érzelmek felkorbácsolásával az AKP voksokat szerzett a nacionalista, jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártjától is (MHP), amelynek szavazati aránya a júniusi 16-ról 12 százalékra esett vissza. Persze az MHP-t a gyenge vezetés és a program hiánya is sújtotta. A parlamentbe a legnagyobb ellenzéki erőként bejutott centrista-világi Republikánus Néppárt (CHP) nagyjából ugyanazt az eredményt érte el, mint öt hónappal ezelőtt. De úgy tűnik, a voksok 25 százalékánál azért nem volt képes többre most sem, mert képtelen meggyőzni a 75 milliós Törökország vallásos és konzervatív tömegeit arról, hogy valós alternatívát kínál.
De vajon mit kezd a bírálói szerint egyre önkényesebb Erdogan és az AKP a megtartott hatalommal? A piacok véleménye szerint a várható politikai stabilitás – és ezáltal a gazdasági reformok folytatása – lehet a jutalom. Hétfőn, a választás utáni első napon a líra több mint 4 százalékot erősödött a dollárral szemben, az isztambuli értéktőzsde indexe pedig 5 százalékkal emelkedett. Az üzleti élet azt várja, hogy az egypárti kormányzás a jövőben is jót tesz majd a gazdasági növekedésnek.
Sokak szerint a legnagyobb baj azonban az, hogy ettől a választástól az ország nem lett egységesebb, sőt a társadalom megosztottsága csak tovább mélyülhet. A vallásos munkásosztály és a kisvállalkozói réteg által hősként tisztelt, 61 éves Erdogan – akinek jó egy évtizedes kormányzása alatt a török gazdaság csodaszámba menő fejlődésen ment át – a nyugatias világiak szemében despota. Ők attól félnek, hogy az állam még utolsó független intézményeit is maga alá gyűri a kormánypárt, így a hadsereget, a biztonsági szolgálatokat és a médiát. A kormány már eddig is az ellenőrzése alá vonta a sajtó jelentős részét – az elnököt ért „sértések” miatt többtucatnyi újságíró ellen indult eljárás. Az igazságszolgáltatás függetlensége is csökkent azóta, hogy a két éve kipattant korrupciós botrányban Erdogan is gyanúba keveredett.
Az utóbbi hónapok ugyancsak aggasztó folyamata a PKK-val való háború visszatérése. A tűzszünet összeomlásával a békeesélyek is csökkentek, ráadásul a kurdbarát HDP gyengébb választási szereplése okán több kurd is úgy gondolkodhat, hogy a fegyveres harcnak nem maradt alternatívája. Mindez azért is szomorú, mert Erdogan az elődeihez képest békésebb és engedékenyebb volt a kurdkérdésben, és úgy tűnt, véget érhet az 1984-ben indult fegyveres harc, amely több mint 40 ezer áldozatot szedett eddig. Az utóbbi hónapokban azonban ismét százak veszítik életüket a PKK támadásaiban és a hadsereg ellencsapásaiban.
A kurdkérdés ráadásul, szerencsétlen módon, mintha a szélesebb geopolitikai válság, a szíriai polgárháború áldozatává is vált volna. Az utóbbi három évben a szíriai kurdok de facto államocskát hoztak létre a török határ mentén, aminek Ankara nyilvánvalóan nem örül. A Basar Asszad szír elnök és az Iszlám Állam (IS) ellen egyaránt harcoló szíriai kurd fegyveresek közel állnak ugyanis a PKK-hoz. A 25 ezres szíriai kurd haderő az USA szövetségese a Damaszkusz és az IS elleni harcban, ennek ellenére Ahmet Davutoglu török kormányfő katonai beavatkozással fenyegetőzött, ha a szíriai kurdok keletről átlépik az Eufrátesz folyót, mert ezzel gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonhatnak egy összefüggő sávot a török határ szír oldalán.
Az Asszad megdöntését makacsul szorgalmazó Erdogan a múltban állítólag sürgette a közvetlen török katonai beavatkozást, de a hadsereg lebeszélte róla. Kérdés, hogy a 86 százalékos részvétellel megtartott választás magabiztos megnyerésével a háta mögött nem dönt-e mégis az erősebb fegyveres elkötelezettség mellett. Különösen, hogy a suruci és az ankarai merényleteket Ankara szerint az IS követte el, még ha azok kiváló ürügyül szolgáltak is a kurd tűzszünet felbontására. Az is sérti Törökország érdekeit, hogy orosz légi támogatással az Asszad-rezsim egyelőre megúszta a totális vereséget. Az AKP magabiztos választási győzelmével Törökország elkerülte a belpolitikai bizonytalanságot, ami a szíriai ellenzéket támogató erőknek – így az USA-nak, Szaúd-Arábiának és Katarnak – kedvező fejlemény lehet. Ám az, hogy ez a szíriai polgárháború további éleződéséhez vagy a rendezéshez – és ezzel együtt a menekültek számának növekedéséhez vagy csökkenéséhez – vezet-e, a jövő kérdése.
KERESZTES IMRE
