Az izraeli hadsereg a jövőben a HIV-fertőzött katonaköteleseket is behívja – jelentették be a napokban Jeruzsálemben. Mose Pinkert, a hadsereg orvosi szolgálatának parancsnoka közölte, az AIDS-betegséget okozó HIV-vírust hordozókat azért nem zárják már ki a szolgálatból, mert a manapság alkalmazott korszerű kezelési módszerek nem rontják a betegek életminőségét, és nem okoznak olyan mellékhatásokat, amelyek akadályoznák a feladatok ellátását.
Pinkert ugyanakkor az is elmondta, hogy a HIV-fertőzöttek csak olyan környezetben és beosztásban szolgálhatnak, ahol nincs vérzési veszély, így a többi katonának nem kell aggódnia az esetleges fertőzés miatt. „A döntés csupán néhány embert érint évente, de számunkra fontos ez a lépés, mert közelebb kerülünk vele a HIV-hordozók társadalmi elfogadásához, és a stigmák leküzdéséhez” – magyarázta Pinkert. Az izraeli hadseregben korábban egyéni alapon döntöttek a HIV-fertőzött önkéntesek behívásáról, s néhányuknak engedélyezték a szolgálatot.
Izrael úttörőnek számít a HIV-fertőzöttek behívásával, az USA-ban is csak addig jutottak, hogy nem zárták ki automatikusan a hadseregből azokat, akik szolgálatuk megkezdése után váltak fertőzötté. A hivatalos szabályok szerint az USA-ban HIV-hordozók nem jelentkezhetnek katonának.