A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Kilenc nap után találták meg a hatóságok egy arizonai erdőben azt a 72 éves asszonyt, aki unokáihoz indult, de útközben eltévedt, és kifogyott az üzemanyag a kocsijából.
Ann Charon Rodgers botokból és kövekből rakott ki segítséget kérő üzenetet egy tisztáson, hogy a levegőből megláthassák az utána kutatók, akik végül a múlt szombaton találták meg – közölte a helyi rendőrség kedden.
A nő kutyájával indult el március 31-én Phoenixben élő unokáihoz. Eltévesztette az utat, és egy mellékútra keveredett, de hibridautójából kifogyott az üzemanyag és a töltése is lemerült. Először magaslatokra mászott fel, hogy térerőt keressen a mobiljához, de nem sikerült telefonálnia.
A hatóságok április 3-án kezdték keresni, hat nappal később a kutyáját pillantotta meg egy helyi vadőr a Creek kanyonban, majd egy helikopter fedezte fel a "Segítség!" üzenetet a levegőből, később meglátták a nőt is, aki egy jelzőtűz mellett állva integetett.
Rodgers kis vízgyűjtőkből oltotta a szomját és az erdőben gyűjtött növényeken élt. Teljesen kimerült volt, és ki is száradt, de egyedül ment el a helikopterig, és kis segítséggel be is tudott szállni.
A nagymamát kórházba vitték, de már pár órával később hazaengedték a családjához.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.