Robbanószereket találtak egy radikálisnak tartott férfinál Franciaországban

Robbanóeszközöket találtak egy, a párizsi régióban élő 23 éves férfinál, akit radikalizmus miatt nyilvántartottak a titkosszolgálatok - erősítették meg kedden rendőrségi források az Europe1 francia kereskedelmi rádió értesülését. A férfit őrizetbe vették.

  • MTI MTI
Robbanószereket találtak egy radikálisnak tartott férfinál Franciaországban

Az úgynevezett S-kartonnal rendelkező taxisofőrként dolgozó férfit hétfőre virradó éjjel vették őrizetbe a Párizshoz közeli Boissy Saint-Léger-ben. A rendőrök azért állították elő a radikális férfit, mert azzal gyanúsították, hogy betört azon ügyfeleihez, akiket előzőleg kivitt a repülőtérre. A lakásában tartott házkutatás során két dinamitrudat és detonátorokat találtak. A gyanúsítottat őrizetbe vették. A rendőrök elsősorban azt szeretnék megtudni tőle, hogy a robbanóeszközöket további betörésekhez akarta-e használni, vagy pedig más célja volt velük.

Az Europe 1 szerint a férfi mobiltelefonjában az Iszlám Állam zászlajának a fotóját is megtalálták a nyomozók, a gépkocsijában pedig három olyan útlevél és két személyi igazolvány is volt, amelyeket múlt csütörtökön lopott el egy betörésnél, és feltételezhetően kereskedni akart velük.

Ki volt a tűzijáték közben árulónak nevezett uralkodó, akiről szeretnék, hogy Magyar Péter jusson eszünkbe?

Ki volt a tűzijáték közben árulónak nevezett uralkodó, akiről szeretnék, hogy Magyar Péter jusson eszünkbe?

Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.