Reformmentes övezet

Nem lesz egyszerű a brit választóknak kiigazodniuk a szigetország uniós tagságáról szóló népszavazási kampányban a bennmaradást (igen) és a kilépést (nem) támogatók érvelésein. A múlt heti brüsszeli EU-csúcson David Cameron konzervatív kormányfő által kicsikart megállapodást mindenki másképp értelmezi. Az euroszkeptikusok szerint a legjobb lenne az egészet elfelejteni, mert semmi lényegi dolgot nem tartalmaz. Gúnyosan megjegyzik, nehogy már Nagy-Britannia helyét az határozza meg, hogy a sokat emlegetett lengyel vízvezeték-szerelő hozzáférést kap-e a brit szociális rendszerhez. Persze ennél magasztosabb kifejezéseket is használnak: a szigetország továbbra sem lehet szuverén állam, s minden tekintetben a maga ura. Szószólójuk, Boris Johnson londoni polgármester a The Daily Telegraph napilapban közölt programadó írásában az EU-t olyan képződménynek nevezte, amely lassan és észrevétlenül gyarmatosítja a tagállamait.

Cameron a megállapodás hétfői parlamenti vitájában visszaverte a támadásokat, és az euroszkeptikusoknak szegezte a kérdést: valóságosnak éreznék-e a szigetország szuverenitását az EU-ból való kilépéssel, tényleg úgy gondolják-e, hogy ezzel megszűnne az üzleti életben a diszkrimináció, és a maguk urai lennének-e? Majd folytatta. Valóban megosztanák az uniós országok a határőrizeti információkat Londonnal, hogy tudomásuk legyen a terroristák, a bűnözők tevékenységéről? EU-n kívüli országként, az európai szankciókhoz nem csatlakozva, tudnának-e nyomást gyakorolni Vlagyimir Putyin agresszív rendszerére? A kormányfő a kilépés mellett kampányolók helyzetét úgy írta le, mint amikor valaki a házasságát oly módon akarja megújítani, hogy elindítja a válási procedúrát.

Kétségtelen, az először három éve meghirdetett, az EU egészét megreformáló, alapszerződéseket módosító elképezésekhez képest a referendumra kerülő megállapodás kelthet csalódást. Cameron viszont elszámolta magát azzal, hogy akkor túl magasra állította a lécet, amit végül nem sikerült átugrania. Ennek ellenére szinte majdnem minden kérdésben – legyen szó a szuverenitásról, az eurózónán kívüliek érdekeinek védelméről, az uniós munkavállalóknak járó szociális juttatások korlátozásáról, de még az uniós alapszerződések módosításáról is – sikerült olyan brit kedvezményeket kiharcolnia, amilyeneket a kezdetekkor még uniós partnerei se gondoltak volna. Mindez a többi tagállam nagyvonalúságáról, a közös érdek előtérbe helyezéséről is tanúskodik, amivel esély lehet Nagy-Britanniát az EU-ban tartani. A tory kormányfő mozgásterét szűkítette, hogy London már korábban is több területen kapott kivételes engedményt: nem kell bevezetnie az eurót, kimaradhatott az unió szociális chartájából, és nem csatlakozott a schengeni egyezményhez.

A pozíciójában a tavaly májusi elsöprő választási győzelem után megingathatatlannak tűnő Cameron helyzetét elbizonytalanítja, hogy pártja, annak parlamenti frakciója, de még a kormánya is megosztott a tagság ügyében. Az alsóházban igazán csak az ellenzékre számíthat, mivel a 330 fős tory frakció harmada az EU-ellenes táborhoz csatlakozott. Kormányának 29 tagjából eddig hatan jelentették be, hogy a kilépés, a Brexit mellett kampányolnak. Köztük van Cameron egyik legfőbb bizalmasa és barátja, Michael Gove igazságügyi miniszter, aki Johnsonnal ellentétben komolyságot, intellektuális töltetet adhat a konzervatívok euroszkeptikusait összefogó, Szavazz a kilépésre! elnevezésű kampánynak. A szakszervezetek és az üzleti élet viszont a maradáspárti Cameront támogatja. Ahogy a Nagy-Britannia erősebb Európában elnevezésű kampány is, amit a Marks & Spencer áruházlánc egykori vezérigazgatója, Sir Stuart Rose indított, és az exkormányfők közül a konzervatív John Major, valamint a munkáspárti Tony Blair és Gordon Brown is részt vesz benne.

Az igazi veszélyt Cameron számára Johnson jelenti, aki lendületet adhat a Brexit-tábornak. Cameron megpróbálta a maga oldalára állítani, állítólag miniszteri poszttal is megkínálta. Johnson azonban már a londoni polgármestersége utáni időkre gondol, és sokak szerint Cameron utódja akar lenni. Erre a kilépéspártiak győzelmével akár még lehetősége is nyílhat. Bár a népszavazás nem ügydöntő, de ha Cameron álláspontját leszavazzák, a brit politikai játékszabályok szerint elkerülhetetlen a kormányfő lemondása.

Egyes vélemények szerint Cameron elhamarkodta a referendum kiírását, és az időpont több szempontból is szerencsétlen. A Brexitet erősítheti például, ha tavasszal ismét felpörög és nyárra tetőzik a menekültválság. Május elején Skóciában, Walesben és Észak-Írországban regionális parlamenti, Angliában helyi választásokra kerül sor, Londonban pedig az új polgármester személyéről is döntenek. Az önálló parlamenttel rendelkező hármas közül egyedül az uniós mezőgazdasági támogatásokon amúgy a legtöbbet nyerő Walesben vannak többségben a Brexitet támogatók. Ez a Nigel Farage vezette EU-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártnak (UKIP) köszönhető, és a Leave.EU elnevezésű kampányt vezető politikai erőnek első ízben van esélye arra, hogy bekerüljön a walesi parlamentbe. Skócia viszont EU-párti, és Nicola Sturgeon skót első miniszter megerősítette: ha a brit népszavazáson a kilépés győz, ők újabb referendumot tartanának a függetlenségről. A közvélemény-kutatások azt mutatják, a szavazás a nacionalisták győzelmével végződne, ami Skócia önállóságához és az Egyesült Királyság széteséséhez vezetne. Észak-Írországban az EU-tagság kérdése megosztja a pártokat: az unionisták euroszkeptikusak, a katolikusok viszont a maradásra voksolnának.

Nagy kérdés, hogy a Brexit-pártiak győzelmével milyen új alapokra lehetne helyezni az EU és Nagy-Britannia viszonyát. A pénzpiacok igen bizonytalannak tartják a helyzetet, nem véletlen, hogy a font az EU–brit alku ellenére hétéves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A kilépést erőltetők az Európai Szabadkereskedelmi Társulásban (EFTA) tag Svájc, illetve az Európai Gazdasági Térségben (EGT) részes Norvégia példáját emlegetik, ami alkalmazható lenne. Ellenérvként hangzik el, hogy a két ország hiába nem tagja az EU-nak, a közös piachoz való hozzáférés fejében a Brüsszel által alkotott szabályok zömét átveszik, miközben azok kialakításában nincs részük – azaz Nagy-Britannia rosszabb helyzetbe kényszerülne az integráción kívül, mint amilyet most kialkudott magának belül.

TÁLAS ANDREA