Ügyvezető kormány alakul Pier Carlo Padoannal

Egyelőre Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter kormányfői kinevezése tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek Matteo Renzi lemondása után. Annál is inkább, mivel az olaszok legégetőbb problémája nem az alkotmányos reform, hanem az, hogy a gazdaságot minden igyekezet ellenére sem sikerül kimozdítani a holtpontról. Persze ez is szép teljesítmény ahhoz képest, hogy Silvio Berlusconi a csőd felé vitte az országot – megbuktatása után őt is egy elismert közgazdász, Mario Monti váltotta.

Padoantól nem nagyon remélhetnek többet annál, mint hogy sebtapasszal próbálja megakadályozni azt, hogy elvérezzen a bankrendszer miatt az olasz államháztartás. Mindenesetre ő legalább megnyugtathatja a nemzetközi piacokat, ami megint égető, mivel az olasz kötvényhozamok emelkedése végzetes lehet. Így ugyanis még több kamatot kell fizetni az amúgy is extrém magas, a GDP 133 százalékát kitevő államadósság után.

Ügyvezető kormány alakul Matteo Renzivel

Kizárni ezt sem lehet, de leginkább akkor fordulhat elő, ha senki más nem vállalja el. Renzinek még esélye lehet egy későbbi választáson, különösen, hogy már az elmúlt években is ritka madárnak számított az olasz politika „nagy öregjei” között.

Pier Carlo Padoan és Matteo Renzi

AFP / Andreas Solaro

Az ő igazi ellenfele már nem Silvio Berlusconi, hanem Beppe Grillo és az ő populista, euroszkeptikus mozgalma, az Öt Csillag. Az talán még a volt humoristát is meglepte, milyen jó eredményt ért el a 2013-as választásokon, most pedig Renzi pártjával állnak a pártok erősorrendjének az élén.

Az Öt Csillag már a kormányzásra készülne, de minél előbb választásokat szeretne a Renzi politikáját szintén elutasító jobboldali Északi Liga – és természetesen Berlusconi pártja, a Forza Italia is.

Előrehozott választások

Renzi ideális forgatókönyve lett volna ez. Ha az "igen" nyert volna a referendumon, az azt jelezte volna, hogy kellő politikai támogatás van nem csak a kormányfő alkotmányos reformja, de úgy általában a személye és a kormánya mögött is. Nem is kellett volna mást tennie, mint az egykamarássá tett parlamenten átverni az új választójogi törvényt, amely 40 százalékos eredmény fölött automatikusan pluszmandátumot adott volna a győztesnek. Ez pedig egy életre véget vetett volna a folyamatos kormányváltásoknak – a II. világháború óta 63 kabinet állt az ország élén –, és a következő miniszterelnök (ideális esetben Renzi) végrehajthatta volna a régóta várt mélyreható reformokat.

Kár, hogy túl sokszor ismétlődik a „volna” szó

MTI / EPA / Giuseppe Lami

Az előre hozott választás persze így sem kizárható, ám az államfőnek aligha célja, hogy ezt sürgesse. Félő ugyanis, hogy akkor tényleg Beppe Grillo és pártja, a populista Öt Csillag kerül kormányra. Nem világos azonban, a mozgalom hogyan birkózna meg az olasz gazdasági problémákkal. Az általuk hirdetett kilépés az euróövezetből akármilyen jól hangzik, nem túl reális – és Alexisz Ciprasz görög kormánya óta tudjuk, még az alapvetően euróellenes pártok számára is a kisebbik rossz megoldás a maradás a valutaunióban.

Az EU átveszi az irányítást

Ez elméletben kizárt, nem lenne azonban példa nélküli. Mielőtt bárki brüsszelezni  kezdene, meg kell nyugtatnunk: az Európai Bizottság ehhez kevés. A testület nyomást tud gyakorolni a római vezetésre, el tudja mondani (sokadjára), hogy a GDP 133 százalékára rúgó államadósság kockázatos, hogy a bankrendszer megmentését nem uniós pénzből fogják finanszírozni, stb. stb.

Akik igazán tudnak tenni valamit, azok a tagországok, pontosabban az euróövezet tagjai. Ha emlékszünk a görög válság legutóbbi felvonására, a prímet az euróövezeti pénzügyminiszterek (amúgy nem hivatalos) tanácsa, az Eurogroup vitte. Arra is emlékezhetünk, hogy milyen kemény tárgyalópartner Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki a hétvégén úgy nyilatkozott, ha olasz lenne, Renzire szavazna. Ennél a csapatnál nem kell kijózanítóbb erő egy forradalmi hevülettől vezérelt gazdasági vezetőnek – ezt amúgy a mostani olasz kormány is jól tudja.

És ha még tovább kutatunk az összeurópai emlékezetben, felidézhetjük azt az öt évvel ezelőtti történetet is, amikor – legalábbis Timothy Geithner akkori amerikai pénzügyminiszter és Peter Spiegel, a Financial Times volt brüsszeli rovatvezetőjének visszaemlékezése szerint – Barack Obama és Angela Merkel nemes összefogásával buktatták meg Silvio Berlusconit.

Hasonló globális összeesküvés most aligha lesz, de háttértáralkuk minden bizonnyal. Az EU-nak nem érdeke egy újabb fiaskó, márpedig egy olasz bankválság az egész euróövezetet megrengetheti.

Pierre Moscovic és Jeroen Dijsselbloem

AFP / John Thys

Brüsszel egyébként most kincstári optimizmusát vette elő. Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős tagja a szokásos déli sajtótájékoztatón azt mondta: biztos abban, hogy Olaszország kezelni tudja a kialakult helyzetet, és az EU-nak is megvannak az eszközei, hogy "ellenáljanak bármilyen politikai megrázkódtatásnak".

A pénzügyminiszterek is nyugtatták a közvéleményt. Az Eurogroup mai ülése előtt Schäuble és francia kollégája, Michel Sapin is úgy nyilatkozott: az euró nincs veszélyben. Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup holland elnöke pedig azt mondta, nem látja szükségét annak, hogy beavatkozzanak Olaszországban. (A közös pénz reggel húszhavi mélypontjára került a dollárral szemben.)

Bedől a bankrendszer

Ez az, amit mindenki igyekszik elkerülni. A görög válság után azonban már semmit nem lehet kizárni az euróövezetben. Rövid emlékeztető: a Sziríza hatalomra jutása után a görögök – félve a bankcsődöktől – gyors tempóban kezdték kimenekíteni pénzüket a bankokból. Ez pedig – a politikai vitákkal fűszerezve – végzetes spirált indított el, aminek a vége tényleg az lett, hogy csak zárlattal tudták megmenteni a bankrendszert.

Az olaszoknál általános bankválság egyelőre nincsen, ám több bank, köztük a nagyok közé számító Banca Monte dei Paschi di Siena a csőd szélén billeg. És érik a legnagyobb olasz bank, az UniCredit feltőkésítése is, amely bizonytalanná válhat, ha egy politikai válság megőrjíti a tőzsdéket.

Az olasz bankokra ugyanis már a Brexitről szóló népszavazás után is a „leggyengébb láncszem” szerepét osztották a brókerek, és ez nem volt másképp most sem. A milánói tőzsdén a nyitás után a legnagyobb, 7 százalékos esést a Banca Monte dei Paschi di Siena szenvedte el, de több mint négy százalékkal csökkent az UniCredit részvényeinek az árfolyama is. Ha az esés folytatódik, a bank feltőkésítése jóval többe kerülhet, mint az eredetileg tervezett 13 milliárd euró.