Justin Trudeau kanadai miniszterelnök helyi idő szerint vasárnap este osztotta meg azt az értesülését, hogy az isztambuli Reina Klubban elkövetett vérengzés halottai között egy kanadai állampolgárságú nőt is azonosítottak. A kormányfő együttérzését fejezte ki, és jelezte, hogy a kanadai kormány továbbra is együttműködik minden szövetségesével a terrorizmus elleni küzdelemben.
Ugyancsak hétfőre virradóra közölte Oroszország isztambuli főkonzulátusa, hogy egy orosz állampolgárságú nő is meghalt a terrortámadásban. A korábban azeri állampolgárságúnak gondolt nő azonosítását befejezték, személyazonosságát egyértelműen tisztázták – tette hozzá a főkonzulátus egyik munkatársa a TASZSZ orosz hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Ezzel 26-ra nőtt a külföldi halottak száma. Az Anadolu török hírügynökség vasárnap késő este még 24 külföldi halálos áldozatról tudott.
Az érintett országok hivatalos közlései alapján a már azonosított külföldi halottak között van öt szaúdi, három-három jordániai, libanoni, illetve iraki állampolgár, egy tunéziai és egy francia-tunéziai, két marokkói, két indiai, egy líbiai, egy belga-török, valamint egy izraeli, egy kuvaiti, egy kanadai és egy orosz állampolgár.
A 39 halott mellett összesen 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos.
A magyar külügyi tárca vasárnap déltájban azt közölte, hogy információi szerint nincs magyar érintettje az isztambuli terrorcselekménynek.
Több mint 24 órával a gyilkos támadás után a török rendőrség még mindig keresi a merénylőt, aki hajnali negyed kettőkor bement a Boszporusz szoros európai partján található szórakozóhelyre, és tüzet nyitott az ott mulató 7-800 vendégre.
Egy szemtanú szerint a lövöldözés 10-15 percig tartott, és az elkövető ezalatt körülbelül 50-60 lövést adott le sorozatlövő fegyveréből. Az NTV török hírtelevízió legfrissebb értesülése szerint azonban a merénylő hét perc alatt 120-180 lövést adott le, mielőtt megváltoztatta öltözetét, és fegyverét hátrahagyva elmenekült a helyszínről.
A támadás akkor ért véget, amikor a török különleges erők megrohanták az épületet.
A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó arabul kiabált. Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a terrorcselekmény kitervelőjeként.
Hillary Clintonra a legújabb adatok szerint 65,8 millió amerikai szavazott, s ezzel a női elnökjelölt megelőzött minden korábbi fehér férfi indulót. Az egyetlen elnökjelölt, akire ennél is többen szavaztak, az Barack Obama volt, aki 2008-ban 69,3 millió szavazatot gyűjtött.