Letartóztatta az FBI az orlandói merénylő özvegyét

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta annak az Omar Mateennek az özvegyét, aki tavaly nyáron az egyik orlandói melegbárban tömegmészárlást követett el. Az FBI közlése szerint a nőnek köze volt a mészárláshoz.

  • MTI MTI
Letartóztatta az FBI az orlandói merénylő özvegyét

Az FBI információját az MSNBC-nek megerősítette Loretta Lynch szövetségi igazságügyi miniszter is.

A 30 éves Noor Salman ellen az igazságügy akadályozása a vád, valamint az, hogy segítette férjét az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kezdeményezett kapcsolatfelvételi kísérletekben. Noor Mateent a kaliforniai San Francisco melletti otthonában tartóztatták le, és kedden már bíróság elé is kell állnia. 

Omar Mateen az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb tömegmészárlását követte el tavaly júniusban a floridai Orlandó egyik éjszakai klubjában. A Pulse klub a helyi homoszexuálisok találkozóhelyeként volt ismert.

A lövöldözésben negyvenkilencen haltak meg, és tucatnál is több volt a sebesült áldozat. A rendőrség három órán keresztül tartó akcióban agyonlőtte Mateent, aki az akció közben azt kiabálta, hogy hűségesküt tett az Iszlám Államnak. 

Felesége novemberben, a The New York Times című lapnak adott interjújában még azt mondta, hogy fogalma sem volt arról, mit tervez a férje, és arról panaszkodott, hogy a házasságuk éppen tönkrement, mert a férfi egyre erőszakosabb volt, őt is többször megverte.

Az FBI munkatársainak a nyomozás során szintén azt vallotta, hogy nem tudott a merényletről, sőt az egész akció alatt, miközben telefonkapcsolatban volt a férjével, megpróbálta őt lebeszélni róla. 

A CBS információi szerint az FBI úgy véli, Noor Salman tudott a készülő merényletről, de nem vette fel a kapcsolatot sem az FBI-jal, sem a helyi rendőrséggel, hogy megakadályozza. 

Az FBI a tömegmészárlást terrortámadásnak és gyűlöletből fakadó bűncselekménynek minősítette.