Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Carl Bernstein a CNN egyik esti műsorában arról beszélt, hogy vezetői körökben egyáltalán nem nyugodtak az amerikai republikánusok Trump miatt, hiába ő volt a párt elnökjelöltje.
Carl Bernstein állítása szerint az amerikai republikánusok rangidős tagjai és vezetői egymás között Donald Trump szellemi egészségének állapotáról vitatkoznak. A veterán újságíró a CNN szerda esti műsorában mindezt példanélkülinek nevezte. Tudomása szerint republikánus körökben nyíltan vitatkoznak arról, hogy a nemrég hivatalba lépett elnök alkalmas-e feladatai ellátására.
Bernstein azt mondta, hogy újságíró kollégákkal szokott egyeztetni arról, ki miről értesül, és másoktól is hallotta ugyanezt az információt Trumppal kapcsolatban.
Állítólag nemcsak az elnök szellemi egészsége aggasztja a republikánusokat, hanem azok a hírek is, hogy a tavalyi elnökválasztáson három-ötmillióan szavazhattak illegálisan mindenféle trükkökkel. Bizonyíték nincs, Trump ugyanakkor vizsgálatot ígért a héten ebben az ügyben.
Carl Bernstein és Bob Woodward a The Washington Post újságírójaként robbantották ki a 70-es évek első felében a Watergate-botrányt, amely végül az akkori elnök, Richard Nixon lemondásához vezetett. Bernstein rendszeresen dolgozik politikai kommentátorként a CNN-nek – emlékeztet a The Independent.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.