Se biztonság, se növekedés nincs Törökországban, amióta szükségállapot van

Véres évet tudhat maga mögött Törökország, a dzsihádisták és a kurd szeparatisták terrorja 2016-ban nem kímélt senkit. Legyen szó buszon utazó katonákról a közép-törökországi Kayseriben, rendőrökről Midyat délkeleti városban, kormányhivatalról a déli Adanában, bíróságról a keleti Diyarbakirban, kurd esküvőről a szír határhoz közeli Gaziantepben, pártgyűlésről vagy galériát megnyitó orosz nagykövetről Ankarában, utasokról Isztambul nemzetközi repülőterén, német vagy izraeli turistákról a város nevezetességeinél. Terrorral köszöntött be az újév is: az isztambuli Reina éjszakai klubban 2017 első óráiban egy fegyveres tüzet nyitott az ünneplő tömegre, és 39 embert megölt. A lapzártánkkor még menekülő férfi az Iszlám Állam (IS) szerint a szervezet nevében gyilkolt.

A gyanú alapján ujgur elkövető hét percen át lőtt, az IS szerint a dzsihádisták szír állásai elleni török légitámadások bosszújaként. Az ankarai külügyminisztérium közölte, hogy az Iszlám Államnak legalább 1200 militánsa ólálkodik Törökországban. De a Kurd Munkapárt (PKK) és annak leszakadt frakciói szintén nagy erőkkel toboroznak. A dzsihádista és a kurd terroristák immár rendszeresen támadnak, komoly biztonsági terhet jelentve a török államnak. Bizarr helyzet alakult ki: terror idején a nép általában erős vezetőre vágyik, és Tayyip Erdogan esetében ez adott is Törökországban. De – különösen a tavaly júliusi puccskísérlet utáni szükségállapot révén – hiába összpontosított rendkívül erős hatalmat a kezében Erdogan, a biztonság illúzióvá vált.

A puccskísérlet utáni leszámolások lefejezték a hadsereget és a rendőrséget, a letartóztatott tisztek elleni első tárgyalások a napokban kezdődtek. Az eddig 130 ezer embert érintő boszorkányüldözés az államigazgatás más területeit – az oktatást, az igazságszolgáltatást, a médiát – is sújtja. De az üzleti életet is érinti, az ürügy pedig ugyanaz: kapcsolat a puccskísérlet megszervezésével vádolt és száműzetésben élő Fethullah Gülen vallási vezetővel. Az ankarai kormány a terrorizmus vádjával hatszáz „gülenista” vállalatra tette rá a kezét, és helyezte vagyonukat az úgynevezett megtakarítási biztosítási alapba (TMSF).

Az eddig elkobzott cégek összértékét 10 milliárd dollárra becsülik. A konc reményében olyan üzletemberek is kezdenek visszatérni Törökországba, akiket az úgymond gülenista bíróságok ítéltek el, de a büntetés elől külföldre menekültek. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva például Galip Öztürk, a szállítás, a turizmus és az élelmiszergyártás területén működő Metro Holding 51 éves megalapítója azt állította, hogy azért ítélték el, mert nem fizetett a gülenista titkos mozgalomnak. Öztürknek újratárgyalást ígértek, de ő nem csak a neve tisztára mosását reméli. Az Erdogan elnök híveként ismert üzletember szemet vetett a Koza Ipek Holdingra, amely immár a TMSF része. De a bányászattal is foglalkozó Koza Ipek külföldre szökött tulajdonosa jelezte, hogy a jelentős vagyonnal rendelkező holding felvásárlása túl nagy falat lenne a Metrónak, szerinte „itt másvalami folyik a háttérben”.

Ami történik, az a hatalomhoz hű, új oligarcharéteg megteremtése – vélte Seyfettin Gürsel török közgazdász. Mintha átrendeznék a vagyont a „fehér törököknek” nevezett városi köztársasági elit kárára és a kevésbé kozmopolita, vallásos-nacionalista „anatóliai oroszlánok” javára. A társadalmi szerkezet erőszakos, a hatalom szája íze szerint történő átrajzolása olyan bizonytalanságot teremt, ami jelentős mértékben gyengíti Törökország önvédelmi képességét.

A terror elleni harcra az is kihat, hogy csökken a gazdasági teljesítmény. A tavalyi harmadik negyedévben váratlanul – 1,8 százalékkal – zsugorodott a gazdaság, először az utóbbi hét évben. A puccskísérletet követő leszámolások megrendítették a fogyasztók és az üzleti körök bizalmát, amihez nyilvánvalóan hozzájárult a terrorizmus is. Megtorpant az az elképesztő fejlődés, amelyet Erdogan 2002-es hatalomra jutása óta Törökország produkált.

Az idei gazdasági kilátásokat is kedvezőtlenül befolyásolhatja a félelem, a szíriai háború és az elvesztett orosz piac. A 2015-ben egy szíriai bevetésen lévő és állítólag határsértő orosz vadászgép török lelövése miatt megrendült orosz kapcsolat felemás maradt. Erdogan hiába kért tavaly bocsánatot, hogy helyreállítsa a korábban közel 40 milliárd dollárra rúgó kétoldali kereskedelmet. Az Erdogan és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti politikai kibékülést nem követte a gazdasági kapcsolatok javulása. Igaz lehet a fáma, hogy Putyin nem felejt, és elvesztette a bizalmát Erdoganban.

Pedig Ankara sokat tett. Stratégiai beruházásnak minősítette a 2011 óta 22 milliárd dollárért Törökországban épülő orosz nukleáris erőművet, amely így jelentős anyagi támogatást kaphat. Aláírták a Török Áramlat gázvezeték 12,5 milliárd dolláros beruházását, és Ankara meg is adta a hivatalos engedélyt. De a beruházást végző orosz Gazprom egyelőre csak a vezeték első fázisának megvalósítását jelentette be, amely Oroszországból Törökországot látja el földgázzal. A második szakaszról azonban – amely Európába menne tovább és hasznot hajtana Ankarának – még nincs szó.

Nem állt helyre az Oroszországba irányuló török kivitel, és az orosz turisták sem tértek vissza. Az orosz charterjáratok újraindítására Moszkva csak októbertől adott engedélyt, amikorra a nyaralási szezon véget ért. A 2017-re szóló foglalások sem túl biztatóak – több török szállodás már most elveszett évnek mondja az ideit –, amiben viszont már szerepet játszhat a terrorizmustól való félelem is. A törökök orosz vízummentessége továbbra is függőben van, a török cégek hat orosz szektorból ki vannak zárva, ahogy a török vendégmunkások orosz alkalmazásának tiltása is érvényben maradt.

Ankara csapatai viszont tavaly augusztusban – minden bizonnyal Moszkva hozzájárulásával – bevonultak Szíriába, ütközőzónát hoztak létre, hogy éket verjenek a kurdok által ellenőrzött két nagyobb terület közé. Így teljesül Törökország legfontosabb vágya: megállítani a szíriai kurd önállósodást. Cserébe távol tartotta magát Aleppótól, ahol az általa is támogatott lázadók tavaly vereséget szenvedtek. Ezzel Basar Asszad szír elnök rezsimje és az azt segítő Oroszország fontos propagandagyőzelmet aratott. Közben Ankara viszonya megromlott az EU-val és a szíriai kurdokat katonailag támogató USA-val.

Erdogan kétségkívül örülhet, hogy Putyinnal immár ketten mozgatják a szálakat Szíriában. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értelmetlennek nevezte a Szíriáról szóló tárgyalásokat az USA-val, viszont hatékonyabbnak Törökországgal. Ankara és Moszkva az aleppói lázadók evakuálásáról úgy állapodott meg, hogy abba nem vonták be az amerikaiakat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig – elfogadva a tényeket – a szombati határozatában támogatta a szíriai béketárgyalásokra tett orosz és török erőfeszítéseket. A Nyugatot gyakorlatilag kizárták a szíriai konfliktus megoldásából. Bár Törökország jelentős győzelemként értékelheti, ha Szíriát orosz és török érdekzónákra osztják fel, egyelőre úgy fest, déli szomszédjában csak addig tetszeleghet az egyik kulcsszerepben, amíg az Moszkvának is érdeke. Ráadásul ezért a dzsihádisták és a kurdok haragja révén nagy árat fizet.