szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Microsoft alapítója szerint az európai vezetők elősegíthetik a migránsválság elmélyülését, mivel túlságosan nagylelkűek a kontinensre érkezőkkel szemben.

Bill Gates egy interjúban elmondta, hogy Németország "nyitott ajtók"-politikája miatt a bevándorlók elárasztják Európát. A Microsoft alapítója szerint a nagylelkű országok egyszerűen nem tudják majd kezelni azt a rengeteg bevándorlót, akik mindannyian egy jobb élet reményében érkeznek ide. A 61 éves Gates azt javasolja, hogy érdemes lenne több pénzt költeni a külföldi segélyekre, a migráció gyökereinek kezelésére.

A vele készült interjú a német Welt am Sonntag című lapban jelent meg. "Nyilván szeretnél nagyvonalú lenni, és befogadni a menekülteket. De minél nagyvonalúbb vagy, annál több embert motiválsz, hogy jöjjön ide Afrikából." Gates dicsérte Merkel kancellár azon elkötelezettségét, hogy a GDP 0,7 százalékát külföldi országok megsegítésére fordítja.

Hozzátette: Európának az a feladata, hogy megnehezítse az afrikaiak számára, hogy a jelenlegi tranzitútvonalakon keresztül elérjék a kontinenst. Gates alapítványa korábban több mint százmillió dollárt adományozott Afrikának, a szegénység leküzdésére. A Daily Mail munkatársai megkeresték az alapítványt, hogy mit szólnak Gates kijelentéséhez, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!