Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A miniszterelnök Hanoiban találkozott Nguyen Xuan Phuc vietnami kormányfővel.
Közös sajtótájékoztatójukon Orbán azt mondta: Magyarország azért választotta Vietnamot térségi stratégiai partnerének, mert hosszú ideje jó a diplomáciai együttműködés a két ország között, és mert mintegy háromezer olyan vietnami állampolgár van, aki az iskolai képzettségét Magyarországon szerezte, Magyarországon pedig él egy becsületes és szorgalmas családokból álló többezres vietnami kolónia.
Azt is kiemelte, hogy stratégiai elemzők szerint a következő harminc évben Vietnam lesz a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa.
A miniszterelnök négy olyan területet is megjelölt, ahol Magyarország jól tudna segíteni Vietnamnak: ilyen az egészségügyi ipar, a vízgazdálkodás és vízipar, az informatika, valamint a mezőgazdaság, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra.
Orbán vasárnap érkezett – ahogy először a Facebook-oldalán állt – "Vietnámba", méghozzá ezzel a luxusrepülőgéppel.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.