szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az észak-iraki Kurdisztán körül kialakult katonai helyzet elmérgesedése miatt a német hadsereg (Bundeswehr) a kurd pesmerga fegyveresek kiképzését szolgáló missziójának a felfüggesztéséről döntött - közölte hétfőn a berlini védelmi tárca egyik szóvivője.

A kurd erők kiképzését már pénteken átmeneti hatállyal szüneteltették tekintettel a zavaros helyzetre, amikor a Bundeswehr az első iraki csapatmozgásokról értesült - közölte az illetékes, aki szerint bár nem változott a német katonák biztonsági és veszélyeztetettségi helyzetének a megítélése, védelmük mégis kiemelt fontossággal bír.

A német hadsereg 2014 óta nyújt segítséget - jelenleg 140 fős kontingenssel - a pesmerga katonák kiképzéséhez az Iszlám Állammal szembeni harcukhoz.

Irakban újabb polgárháborútól tartanak, mert a kurdok uralta területekre bevonultak az iraki kormányerők. Hétfőre virradóra az iraki hadsereg megindult Kirkuk tartományi célpontok ellen: utakat, hadállásokat és létesítményeket foglaltak el a pesmerga harcosoktól, például egy földgázterminált, rendőrőrsöket, a K1 nevű légitámaszpontot és egy ipari parkot Kirkuk várostól délre.

Későbbi bejelentésük szerint elfoglalták a kirkuki repülőteret, sőt biztonsági szolgálatok szerint az iraki különleges egységek harcok nélkül elfoglalták az azonos nevű tartomány székhelyének kormányzósági épületét is Kirkukban. Sajtóértesülések szerint az iraki műveletekben az iraki különleges erők, a terrorelhárítási alakulatok, valamint egy páncélos hadosztály is részt vett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!