„Nagyon primitív módon viselkedett, úgy nézett ki, mint egy barlanglakó ősember, és teljes szellemi impotenciáról tett tanúbizonyságot” – írta Mihail Gorbacsov szovjet kommunista pártfőtitkár Ronald Reagan amerikai elnökről a politikai bizottságnak szóló titkos feljegyzésében. Az 1986-os reykjavíki csúcs után papírra vetett, a Kreml keményvonalasainak szánt mondatok ugyan arról tanúskodnak, hogy Gorbacsov lenézte amerikai partnerét, ám a valóságban az izlandi találkozó volt az, ahol a moszkvai és a washingtoni vezető megtanulta becsülni, illetve elfogadni a másikat.
Pedig a kezdetek nem voltak igazán biztatóak. Reagan, aki 1985 és 1988 között öt csúcstalálkozón tárgyalt Gorbacsovval, a Genfben tartott első alkalom után azt mondta tanácsadóinak, hogy a szovjet vezető valóban hisz a kommunizmusban, és hitelt ad annak, amit a moszkvai propaganda ismételget az USA-ról. „Ennek ellenére Gorbacsov praktikus ember, és tudja, hogy a szovjet gazdaság a végét járja. Anélkül, hogy meg akarnánk téríteni, be kell bizonyítanunk neki, hogy akkor jár a legjobban, ha tető alá hozunk néhány gyakorlati megállapodást” – vélekedett Reagan. Gorbacsov pedig azt írta tárgyalópartneréről, hogy teljesen elbutították a sztereotípiák, és ez képtelenné teszi az észérvek elfogadására.
Hruscsov és Kennedy 1961 júniusában a Szovjetunió bécsi követségén. Szót értettek egymással
John F. Kennedy Library Boston
A színészből lett elnök végül annyira megbízott Gorbacsovban, hogy nem hallgatott azokra a tanácsadóira – köztük egyik elődjére, Richard Nixonra –, akik azt ismételgették: a szovjet pártfőtitkár ugyanolyan, mint a korábbiak, és csak propagandacélokra akarja felhasználni a fegyverzetcsökkentési javaslatokat. Reagan úgy gondolta, a Kreml új ura hajlandó a kompromisszumra, mert csökkenteni akarja a katonai kiadásokat, hogy több pénz maradjon a szovjet társadalom megreformálására. A két szuperhatalom több jelentős fegyverzetcsökkentési megállapodást is aláírt; köztük a közepes hatótávolságú rakétákról szólót, amelyet éppen manapság sért meg Vlagyimir Putyin elnök Oroszországa. Reagan egyúttal visszavonta azt a kijelentését, hogy a Szovjetunió a gonosz birodalma.
Reaganről ugyan a bírálói azt állították, hogy még felületesen sem ismerte a szovjet valóságot, ez azonban nem volt igaz. Információit a Szovjetuniót kiválóan ismerő amerikai írónőtől, Suzanne Massie-től szerezte. Az oroszul jól beszélő Massie ismertette meg Reagant Oroszország történelmével, a szovjet viccek és szólások tucatjait tanította meg neki. Tréfás történetekkel Reagan órákon át fárasztotta Gorbacsovot. A washingtoni csúcstalálkozó első napján az elnök tanácsadói figyelmeztették főnöküket: nem teheti meg, hogy folyamatosan csak szellemeskedésekkel traktálja vendégét. A két vezető viszonya a viccmaratonok ellenére is olyan közelivé vált, hogy Reagan – bár valószínűleg eredménytelenül – megpróbálta istenhitre téríteni Gorbacsovot, sőt még azt a titkot is megosztotta vele, hogy a saját fia sem hisz a mindenhatóban.
Reagan és Gorbacsov az 1986-os reykjavíki csúcstalálkozón. Ontották a poénokat
AFP / Martin Athenstaedt
Reagan utódja, idősebb George Bush új szintre emelte a Gorbacsovhoz fűződő barátságot. Feleségeik is közel kerültek egymáshoz. Miközben Bush és Gorbacsov három év alatt hétszer találkozott, Barbara Bush és Raisza Gorbacsova is számtalanszor beszélgetett; megtárgyalták a családi ügyeket, és időnként kézen fogva sétáltak. A két elnök kapcsolatának szorosságára példa, hogy Gorbacsov két órával előbb felhívta Busht, amikor 1991. december 25-én bejelentette lemondását az államfői elnöki tisztségről. Bár a beszélgetésben fontos dolgok is elhangzottak – például az, hogy Gorbacsov az Orosz Föderáció elnökének adja át az atomfegyverek ellenőrzését –, figyelemre méltó, hogy az elnökök keresztnéven szólították egymást.
Bár Gorbacsov a szovjet vezetőkhöz képest szokatlanul közel került az amerikai elnökökhöz, elődei között is volt, aki jobb viszonyt ápolt a Fehér Ház lakójával, mint a januárban, mandátuma lejártával távozott Barack Obama, aki hivatali idejének végére csúnyán összerúgta a port Putyinnal. Nyikita Hruscsov, aki a szovjet pártfőtitkárok közül elsőként látogatott el az USA-ba, például a hidegháború csúcspontján is rendszeresen levelezett John F. Kennedy elnökkel, és a két politikus még meg is ajándékozta egymást. A legismertebb ajándék a Pusinka névre hallgató kutya – az űrt megjárt, s onnan élve visszatért Sztrelka kölyke – volt. Sztrelka az 1961-es bécsi csúcson került szóba, s néhány héttel a beszélgetés után a Kennedy család meg is kapta Hruscsov küldeményét. „Érdekes, hogy mennyi melegség volt a két ember levelezésében, hiszen a két férfit a világ legerősebb politikusaiként tartották számon” – mondta újságíróknak Martin Sandler, a Kennedy levelezését nyilvánosság elé táró amerikai történész. Szerinte a két vezető közötti jó viszony az egyik oka annak, hogy végül sikerült fegyveres összeütközés nélkül, kompromisszumos megállapodással lezárni az 1962-es kubai válságot.
hvg
A Hruscsovot 1964-ben megbuktató új szovjet vezér, Leonyid Brezsnyev nem nagyon barátkozott amerikai partnereivel, Lyndon B. Johnsonnal, Nixonnal, Gerald Forddal, illetve Jimmy Carterrel. Fennmaradtak azonban olyan titkos hangfelvételek, amelyeken személyes dolgokról beszélget a Watergate lehallgatási botrányba belebukott Nixonnal. „Nézze meg a cigarettatárcámat. Van benne egy időzítő berendezés, s óránként ad ki egy szálat. Nem tudom gyakrabban kinyitni” – panaszkodott Brezsnyev arra, hogy környezete megpróbálta leszoktatni őt a dohányzásról.
A Szovjetunió szétesése után az orosz elnöki székbe került, a vodkát a kelleténél jobban szerető Borisz Jelcin ugyan jó viszonyban volt Bill Clintonnal, ám néhány év alatt jócskán lejáratta az orosz államfői hivatal tekintélyét. Nem egy sajtóértekezlet maradt el amiatt, hogy Jelcint nem tudták „fellépőképes” állapotba hozni. Máig emlékezetes az az 1995-ös New York-i sajtóértekezlet, amelyen Jelcin – egy üveg bor és néhány konyak elfogyasztása után – megpróbál beszélni, Clinton pedig hosszú ideig hangosan nevet, s csapkodja orosz kollégája hátát. Clinton egyébként 2009-ben megírta a két évvel korábban elhunyt Jelcinnel kapcsolatos emlékeit. Ezek között szerepelt az a történet, amikor az orosz elnök egyik washingtoni látogatása idején alsónadrágban állt ki az utcára taxit fogni, mert pizzát akart enni. Egy másik alkalommal Jelcin – szintén alsónadrágban – megpróbált visszamászni az elnöki vendégházba, ám az amerikai biztonsági szolgálat tagjai elfogták, és egy ideig betolakodónak hitték. Az orosz elnök „letartóztatásából” kis híján nemzetközi diplomáciai botrány kerekedett.
