Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Morgan Tsvangirai rákban hunyt el, 65 éves volt.
Elhunyt Morgan Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű zimbabwei ellenzéki tömörülés vezetője, szerdán, rákbetegsége következtében Dél-Afrikában vesztette életét 65 éves korában - jelentette be Elias Mudzuri, az MDC-alelnöke a Twitteren.
Mudzuri úgy fogalmazott, hogy Tsvangirai halálával Zimbabwe elveszítette egy "ikonját" és a "demokrácia ügyének egy harcosát".
Értesülések szerint megbetegedése ellenére indulni akart a 2018-as zimbabwei elnökválasztáson.
Tsvangirai éveken át a tavaly novemberben megbuktatott Robert Mugabe elnök legesélyesebb kihívójának számított.
Tsvangirai karrierje csúcsán, 2009 és 2013 között volt Zimbabwe miniszterelnöke, amikor Robert Mugabe volt államfő nemzetközi nyomásra kénytelen volt egységkormányt létrehozni erőszakba fordult vitatott választásokat követően.
Mugabe hatalmának 37 évet követően a hadsereg vetett véget tavaly november 15-re virradóra, őrizetbe véve az államfőt és családját.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.