"Bár nem értünk azonnal mindenben egyet, őszinte és nyitott párbeszédet folytatunk az összes minket érdeklő ügyben" – közölte Timmermans a Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel közösen megtartott sajtóértekezleten.
Elmondta: "a kompromisszumkeresés szellemében" figyeli majd a lengyel parlamenti vitát a lengyel kormánypárt már előterjesztett tervezeteiről, amelyek részben figyelembe veszik Brüsszel ajánlásait.
Czaputowicz kiemelte: mindkét fél olyan konszenzusra törekszik, amely a Varsóval szemben elindított 7. cikk lezárását célozza. Szerinte lehetséges, hogy az Európai Bizottság javaslatai alapján utólag "bizonyos változásokat" vezetnek be a lengyel bírósági reformban. Kívánatosnak nevezte viszont, hogy a változásokra vonatkozó "értelmezési különbségeket" elkerülendő, Varsó és Brüsszel egy meghatározott csomag megvalósításában állapodjék meg.