szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nyugati integráció folytatása mellett síkra szálló Milo Gyukanovics nyerte meg a montenegrói elnökválasztást. A politikus, aki már miniszterelnökként, illetve államfőként is állt már a volt jugoszláv tagköztársaság élén, az első fordulóban diadalmaskodott.

„Normális kapcsolatokat akarunk Oroszországgal, de ez csak akkor lehet így, ha Moszkva is így gondolja. Azt szeretném, ha Montenegró a fejlődés útján maradna, s ez könnyebben elérhető a Nyugathoz fűződő kapcsolatok révén” – mondta kampánya során Gyukanovics, hozzátéve, hogy azért tér vissza a politikába, hogy a jelenlegi úton tartsa a 600 ezer lakosú, a NATO-ba is belépett országot.


Az exit pollok és az  előzetes adatok szerint Gyukanovics  a voksok 54 százalékát kapta meg, míg az ellenzék által támogatott jelöltre, Mladen Bojanicsra a résztvevők 34 százaléka adta szavazatát.

Az 1991 óta miniszterelnökként, vagy államfőként majdnem szakadatlanul hatalomban lévő politikus egyébként állítólag egy orosz támogatást élvező puccskísérlet célpontja is volt: a 2016-os parlamenti választások napján a montenegrói rendőrség több tucat embert őrizetbe vett azzal a váddal, hogy zavargásokat akartak kirobbantani Podgoricában, és meg akarták ölni Gyukanovicsot. Később kiderült, hogy az akció elkövetői kapcsolatban álltak az orosz titkosszolgálat tagjaival.


Az 56 éves Gyukanovicsot a hatalmon lévő Szocialisták Demokratikus Pártja jelölte, miután az eddig hivatalban lévő államfő, Filip Vujanovics az alkotmányos korlátozások miatt nem indulhatott ismét.
Az ellenzék szerint Gyukanovics valódi maffiaállamot épített ki Montenegróban: a politikus állítólag kapcsolatban állt különféle bűnözői csoportokkal, hatalmát pedig arra használta fel, hogy családtagjait és ismerőseit ültesse a politika és a gazdaság vezető pozícióiba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!