szerző:
MTI

Még alacsony a feldolgozottság mind az elnök-, mind a parlamenti választás adataiban, de a trend már jól látszik.

A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint. A szavazatok 27,2 százalékának feldolgozása után Erdogan 58,2 százalékkal vezet.

A második helyen Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje áll 27,3 százalékkal. Őt Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje követi 7,6, majd Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 5,7 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

Erdogan és Ince között a különbség a feldolgozottság előrehaladtával csökkeni látszik.

Amennyiben Erdogan meg tudja szerezni a szavazatok legalább ötven százalékát, az államfőválasztás az első fordulóban véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer első államfője. Ha nem érne el abszolút többséget, két hét múlva, július 8-án a mostani választás első két helyezettje között második fordulóra kerülne sor.

Ami az ezzel egyidőben megtartott parlamenti választásokat illeti: a szavazatok mintegy 12 százalékának feldolgozása alapján több mint 60 százalékkal áll az első helyen az Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja alkotta pártszövetség.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orvosi maszkkal az arcán lopott a szülészetről

Orvosi maszkkal az arcán lopott a szülészetről

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

A General Electric 38 milliárd dollár bevételt vár üzletágeladásokból

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

Tizennégy ember életét megmentve halt meg egy magyar pilóta

500 000 éves felfedezést tettek Izraelben

500 000 éves felfedezést tettek Izraelben

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Megfelelési kényszer – vezettük a friss Opel Astrát

Megfelelési kényszer – vezettük a friss Opel Astrát