Víz és áram nélkül maradt a népszerű görög nyaralóhely

Második napja nincs víz és áram a görögországi Ídra szigetén, amely a turisták egyik kedvelt üdülőhelye. Először az áramellátás szűnt meg, hétfőre pedig a vízszolgáltatásban is fennakadásokat tapasztaltak.

  • MTI MTI
Víz és áram nélkül maradt a népszerű görög nyaralóhely

A meghibásodások miatt a szokottnál jóval csendesebb a sziget; az éjszakai világítás hiánya az ilyenkor egyébként nyüzsgő utcákon is meglátszik, hiszen egyelőre csupán petróleum és elemlámpák, illetve mobiltelefonok fényei világítanak.

A görög közszolgálati rádió információja szerint látogatók százai a tervezettnél hamarabb elhagyták Ídrát.

Éjszaka hadihajók vittek vizet a szigetre – nyilatkozott Jórgosz Kukudakisz polgármester, aki azt is elmondta, hogy további két generátort várnak még, amelyek reményeik szerint már hétfőn megérkeznek Ídra kikötőjébe.

Kukudakisz reméli, hogy a probléma gyorsan megoldódik, egyelőre azonban nem tudják biztosan, mi okozta a meghibásodást.

Ídra szigete egy víz alatti vezetéken át kapja az áramot, valószínűleg azzal történhetett valami.

A hatvanöt négyzetkilométeres sziget egyike Görögország népszerűbb turistaparadicsomainak. Ídra kevesebb mint hetven kilométerre fekszik Athéntól, és kevesebb mint hét kilométerre a Peloponnészoszi-félszigettől.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.