szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Érintkezhettek az idegméreggel, amikor a rendőrség kivonult a helyszínre, ahol Szkripalt és lányát megmérgezték.

Autókat temettek el Nagy-Britanniában, Cheltenham közelében - írja a BBC. A nem mindennapi intézkedésre azért volt szükség, mert a járművek érintkezhettek a Novicsok idegméreggel akkor, amikor a rendőrség kivonult a helyszínre, ahol Szergej Szkripalt és lányát megmérgezték.

A brit hatóságok szerint a járműveket hermetikusan el kell zárni, így a jövőben nem jelentenek majd veszélyt senkire.

Az első mérgezés, amikor az orosz exkémet, Szergej Szkripalt és lányát megmérgezték, még hónapokkal ezelőtt történt, utána pedig még két áldozata volt a szovjet fejlesztésű idegméregnek. Charlie Rowley és élettársa egy bontatlan csomagolású parfümtől betegedtek meg, amit a férfi állítása szerint talált valahol. A nő belehalt a mérgezésbe.

Szergej Szkripalt még májusban engedték ki a kórházból, néhány nappal ezelőtt viszont rokonai már azt mondták a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz exkém valószínűleg már halott, de legalábbis nagyon súlyos az állapota. A rokonok szerint legutóbb július végén beszéltek a lányával, Julijával, aki azt mondta, apja nem tud beszélni, ezért nem jön soha a telefonhoz. Ezt gyanúsnak találták, mint ahogyan azt is, hogy Szkripalról nem jelentek meg képek, ahogyan a kórházban fekszik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Világ

Eltemették a brit novicsok-áldozatot

A szertartáson több mint száz ember vett részt, annak ellenére, hogy korábban a közegészségügyi hatóság nem tanácsolta, hogy nyilvánosan vegyenek búcsút az áldozattól.

hvg.hu Világ

Azonosíthatták a novicsokos támadókat

A brit rendőrség azonosíthatta a Szergej és lánya, Julija Szkripal elleni, idegméreggel elkövetett merénylet feltételezett elkövetőit a Press Associaton értesülése szerint.

Vajon hol létezhet még élet a Földön kívül?

Vajon hol létezhet még élet a Földön kívül?

Írásba adták az ellenzéki pártok, hogy nem járatják le egymást

Írásba adták az ellenzéki pártok, hogy nem járatják le egymást

Donald Tusk odamondott az illiberális válságkezelésnek

Donald Tusk odamondott az illiberális válságkezelésnek