És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A rendőrség lezárta az éttermet, ahol ketten rosszul lettek, de végül közölték, hogy nem Novicsokról van szó.
Két ember rosszul lett a nagy-britanniai Salisburyben, miután egy helyi étteremben ettek - közölte a brit rendőrség vasárnap este. A rendvédelmi hatóságok közlése szerint a mentőszolgálat riasztotta a rendőrséget a Prezzo nevű étteremhez egy "egészségügyi incidens" miatt, amelyben két ember - egy nő és egy férfi - érintett. A Sky News hírtelevízió úgy tudja, hogy egyikük orosz.
A rendőrség elővigyázatosságból lezárta az éttermet és a környező utcákat, miközben a hatóságok vizsgálni kezdték a két ember rosszullétének okát.
A helyszínre riasztották a gyorsreagálású vegyvédelmi csoportot is, ugyanis ugyanebben a dél-angliai városban követtel el tavasszal sikertelen mérgezéses gyilkossági kísérletet Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen, a brit hatóságok állítása szerint az orosz hírszerzés ügynökei.
A rendőrség hétfő hajnali tájékoztatása szerint azonban ezúttal semmiféle jel nem utalt arra, hogy a megbetegedett két ember Novicsok típusú idegméreg-hatóanyagtól lett volna rosszul.
A hétfő hajnali rendőrségi tájékoztatás szerint a két beteget Salisbury kórházába szállították és kivizsgálták, de a vizsgálati eredmény alapján semmi nem utal arra, hogy Novicsok hatóanyaggal kerültek volna érintkezésbe.
A rendőrség a városban történt korábbi eseményekkel indokolta, hogy az összes sürgősségi szolgálat elővigyázatossági intézkedéseket tett a 40-es éveiben járó férfi és a 30-as éveiben járó nő rosszulléte után, mivel felmerültek olyan aggályok, hogy valamilyen ismeretlen anyaggal kerülhettek érintkezésbe.
Mindkét embert megfigyelésre a kórházban tartották, de az étterem közvetlen környezetét kivéve a kordonokat már eltávolították, és az ügyet a hatóságok már nem kezelik "jelentős incidensként".
A hétfői rendőrségi közlemény szerint ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy történt-e bűncselekmény, és a vizsgálat még tart.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.