Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sorra jelentik be a nyugati hatalmak, milyen orosz ügynököket kaptak rajta országukban. A moszkvai taktika változott: már nem is cáfolnak, inkább nevetségessé próbálják tenni a Nyugatot – írja a HVG hetilap.
Ugyanazzal a laptoppal akartak áprilisban betörni az orosz katonai hírszerzés (GRU) ügynökei a Vegyifegyver-tilalmi szervezet (OPCW) hágai központjának wifihálózatába, amellyel korábban hasonló akciót hajtottak végre Malajziában a helyi főügyész irodája ellen. Ezzel lényegében újabb bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy valami közük igenis lehet a Kelet-Ukrajna fölött 2014 nyarán szerencsétlenül járt maláj gép lelövéséhez.
Az, hogy a nyugati hatalmak az elmúlt hetekben sorra tették bejelentéseiket a lefülelt és kiutasított orosz ügynökökről, azt jelzi, hogy kezd elegük lenni a látványos orosz titkosszolgálati aktivitásból, s új taktikával kísérli meg eltántorítani Moszkvát az akcióitól. És az is valószínű, hogy további egyeztetett Oroszország-ellenes szankciók bejelentése várható.
Részletek a friss HVG-ben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.