Csúnyán káromkodott Michael Cohen a Miami kikötőjében horgonyzó jachton, ahol április 5-én este vendég volt. Azt láthatta ugyanis a hírekben, hogy Donald Trump az Air Force One fedélzetén a Stormy Daniels néven ismert pornósztárnak kifizetett hallgatási pénzről aznap azt mondta a kérdezősködő újságíróknak, hogy kérdezzék Cohent, aki hosszú ideje a személyes ügyvédjeként dolgozott. Négy nappal később a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei rajtaütöttek Cohen lakásán és irodáján, ahonnan temérdek dokumentummal távoztak.
A törlesztés napja a múlt kedden jött el, amikor Cohen az egyik New York-i szövetségi bíróságon – más vádpontok mellett – elismerte, hogy Trump utasítására és vele együttműködve fizetett ki 130 ezer dollárt Danielsnek, s adott megbízást Karen McDougal volt Playboy-modell hallgatásának megvásárlására 150 ezer dollárért. A vádalkunak megfelelően azt is kijelentette, hogy a két nő lefizetésével az elnökválasztási kampány befolyásolása volt a célja, nehogy annak finisében álljanak elő azzal az állításukkal, hogy Trumpnak szexuális kapcsolata volt velük. Hogy az elnök napja még rosszabb legyen, néhány órával korábban egy virginiai esküdtszék nyolc vádpontban bűnösnek találta – és további tízben nem jutott egyhangú megállapodásra – a pénzmosással és adócsalással gyanúsított Paul Manafortot, aki 2016 nyarán három hónapig Trump kampányfőnöke volt.
Michael Cohen távozik a New York-i szövetségi bíróság épületéből
AFP / Drew Angerer / Getty Images
Az elnök mindent tagad, bár korábban már elismerte Daniels kifizetését, és váltig állítja, hogy a pénz a sajátja volt, tehát szó sem lehet a kampányfinanszírozási törvény megsértéséről. Azt elvileg Cohen követte el, amikor a kampány nyugalma érdekében átutalta a 130 ezer dollárt, mert egy amerikai állampolgár egy választási ciklusban csak 5400 dollárral segíthet egy jelöltet: az egyik felével az előválasztás, a másikkal az általános választás során. Ő volt az is, akinek a kérésére a National Enquirer pletykalapot kiadó American Media Inc. (AMI) kifizette a 150 ezret McDougalnak, márpedig cég közvetlenül sem pénzzel, sem természetben nem támogathat jelöltet.
A végső forrás azonban Trump, aki később, részben a nevét viselő Trump Organizationön keresztül, fiktív számlák ellenében 420 ezer dollárt fizetett az ügyvédjének: 360 ezret a két hallgatási díj és a vonatkozó adó fejében, 60 ezret pedig bónuszként a jól végzett munkáért. A kampányfinanszírozási törvény alapján egy jelölt szabadon költhet magára, de minden centet be kell jelenteni, azaz furcsa módon a két nőnek kifizetett összeg papíron legális lett volna – mindkettő általánosan elfogadott titoktartási megállapodást írt alá –, ha leadják a szövetségi választási bizottságnak készített kimutatásban.
A szarkasztikus vélemények szerint Trump a védekezése során a maffia szóhasználatára hajazó kifejezésekkel támadja ellenfeleit, dicséri Manafortot a kitartásáért, és gyalázza Cohent a vádalkuért, aminek műfaja szerinte már-már törvénytelen. Ezt merítheti abból az időszakból, amikor az 1980-as években a vád alá helyezett John Gotti maffiafőnökkel vetélkedett New Yorkban a bulvárújságok címlapjáért, s azokból a filmekből és tévésorozatokból is – mint a Martin Scorsese rendezte Nagymenők (Goodfellas) vagy az HBO-n futott Maffiózók (Sopranos) –, amelyek szókincse megjelent a popkultúrában. Évtizedekig kiváló kapcsolatot ápolt Roy Cohnnal, aki nemcsak a kommunistafaló Joe MacCarthy szenátor munkatársa volt, de Gotti, Tony Salerno és Carmine Galante maffiavezérek ügyvédje is. James Comey, a Trump által elmozdított FBI-igazgató pedig a könyvében úgy emlékezett az elnökkel való első találkozójára a Trump Towerben, mintha a maffiafőnök kérne hűségesküt tőle.
Donald Trump egy nyugat-virginiai politikai gyűlésen. Boszorkányüldözést kiált
AFP / Spencer Platt / Getty Images
A szaporodó vádalkuk valóban arra emlékeztetnek, amikor az ügyészek által szorongatott gyanúsítottak révén a csúcson álló valódi célpontot próbálják becserkészni. A hosszú börtönre számító Manafortot is ezzel vehetik rá, hogy elmesélje pünkösdi kampányfőnöksége titkait, és a megállapodásra bírtak köre két fővel bővült. Vádalkut kötött és a mentességért vallomást tett Allen Weisselberg, aki évtizedek óta a Trump Organization pénzügyi igazgatója, s ő hagyta jóvá Cohen fiktív számláinak kifizetését – emellett a milliárdos üzleti titkainak tudója. Csapás Trumpra az is, hogy David Pecker, az AMI vezérigazgatója is megegyezett az ügyészekkel, és megerősítette, hogy az elnök tudott arról, hogy Cohen kifizeti a két nőt.
Pecker a National Enquirer hasábjain hosszú ideje fényezte Trumpot, 2015 augusztusában pedig felajánlotta segítségét, hogy ha terhelő információval keresik meg, rögtön riadóztatja a kampánystábot. Az AMI adja ki csaknem az összes pletykalapot, amit az amerikaiak leemelnek a szupermarketek pénztárainál, és jól fizet a leleplező sztorikért, ezért azokkal elsőként őket keresik meg. Így tett McDougal is, akinek a történetét – pontosabban annak elhallgatását – megvették, és még címlapot is kapott a Men's Journal nevű férfi-életmódmagazinban. Pecker Daniels felbukkanásakor is figyelmeztette Cohent, a 2016-os kampányban pedig a National Enquirer nem győzte megjelentetni a Trumpot dicsérő és Hillary Clintont támadó cikkeket.
Bár Manafortot Robert Mueller különleges ügyész küldte bíróság elé, Cohen ügye egyelőre nem kötődik hozzá, mert ő az oroszok befolyását vizsgálja a 2016-os elnökválasztási kampányra. Az eddigi ítéletek, vádak és vádalkuk pedig még nem bizonyítják, hogy Trump kampánycsapata összejátszott volna a Kremllel annak érdekében, hogy legyőzzék Hillary Clintont – ezt az elnök mindig is hangsúlyozza Twitter-üzeneteiben. Még az sem számít, hogy Cohen azt vallotta, Trump utasítására és együttműködésével követte el a kampányfinanszírozási törvény megsértését.
Mert ha ezt sikerül is bebizonyítani, az amerikai jogászok döntő többsége azt olvassa ki az alkotmányból, s az igazságügy-minisztérium öt évtizede többször megerősített álláspontja is azt tartalmazza, hogy a Fehér Ház aktuális ura ellen nem lehet vádat emelni olyan köztörvényes bűncselekményért, amelyet a hivatalba lépése előtt követett el. Bár a The New York Times napilap megpendítette, hogy Cohen kiadásainak megtérítése az után kezdődött, hogy Trump letette a hivatali esküt.
Trump ellenfeleinek így marad az alkotmányos vádemelés lehetősége, amiről az elnök is egyre többet beszél – természetesen alaptalannak és indokolatlannak nevezve. Legutóbb azzal riogatott, hogy ha ez megtörténik, s netán őt eltávolítják a hivatalából, akkor a gazdaság és a tőzsde is összeomlik. Alkotmányos vádat viszont csak a hivatali idő alatt elkövetett súlyos törvénysértésért lehet emelni. Az eddigi két esetben, 1868-ban, Andrew Johnson ellen ez a hadügyminiszter leváltása volt, 1998-ban, Bill Clinton ügyében pedig eskü alatt – az akkori különleges ügyész, Kenneth Starr előtt – tett hamis vallomás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozása. Ez utóbbi tanulságaként Trumpot óvják az ügyvédei, hogy elmenjen Muellerhez, és még folyik a vita arról, hogy a különleges ügyész kötelezheti-e erre a végrehajtó hatalom csúcsán álló elnököt.
A demokraták ezért abban bíznak, hogy a novemberi félidős választásokon visszaszerzik a többséget a republikánusoktól az alkotmányos vádemelés megindítására jogosult képviselőházban, amihez a sajátjaik megtartása mellett 23 republikánus mandátumot kellene elhódítaniuk. Mert a képviselőházi republikánus kisebbség akkori vezetőjeként Gerald Ford – aki nem sokkal később alelnökként a Richard Nixon lemondásával megelőzött alkotmányos vádemelési dráma egyik főszereplője volt – 1970-ben megadta a lehetőség politikai meghatározását. Egy vitában kijelentette: az alkotmányos vádemelés alapja az, amit a képviselőházi többség annak tart az adott történelmi pillanatban.
