Trump megint beindult: beteg embernek nevezte a képviselőház elnökét, majd magát dicsérte

A demokraták elleni általános verbális támadásba torkollott Donald Trump amerikai elnök, és Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke közötti vita. Nem is volt igazán vita, a szemtanúk azt mondták, leginkább Trump pocskondiázta a demokrata párti politikust, majd Twitter-üzenetekben ment neki a demokratáknak.

  • hvg.hu

A  durva vita egy fehér házi találkozón robbant ki, amelyen a Szíriában állomásozó amerikai katonák kivonása utáni helyzetet beszélték volna meg a résztvevők.  A képviselőházban – amelynek a demokrata párti Pelosi az elnöke – egyetértés alakult ki a demokraták és a republikánusok között arról, hogy a Trump által elhatározott és elrendelt kivonásnak végzetes következményei lehetnek.

Az elnök akkor ment neki Pelosinak, és nevezte őt harmadrendű politikusnak, amikor Pelosi arról kezdett beszélni, hogy a csapatkivonással az USA megnyitja az utat Oroszország előtt, amely mindig is mega akarta vetni a lábát a térségben. „Önnél minden út Putyinhoz vezet” – mondta Pelosi.

A sértegetés után ugyan Pelosi kiment a teremből, ám Trump nem hagyta annyiban. Twitter-üzenetek sorában támadta a demokratákat, s Pelosinak is szentelt egy bejegyzést. „Nancy Pelosinek gyors segítségre van szüksége. Vagy valami gond van vele az „emeleten”, vagy egyszerűen nem szereti nagyszerű országunkat. Teljesen beborult ma a Fehér Házban. Nagyon rossz volt nézni, imádkozzanak érte, ő egy nagyon beteg ember” – írta Trump, s az üzenethez egy olyan képet mellékelt, amelyen Pelosi ujjal mutogat az elnökre a beszélgetés közben.

Nancy Pelosi needs help fast! There is either something wrong with her “upstairs,” or she just plain doesn’t like our great Country. She had a total meltdown in the White House today. It was very sad to watch. Pray for her, she is a very sick person!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump)

Miközben Pelosi azzal vágott vissza, hogy saját Twitter-oldalán fő képként állította be a Trump által közzétett, lejáratónak szánt képet, az elnök öndicséretbe burkolt támadást kezdett a demokraták ellen. „Én vagyok az egyetlen, aki képes harcolni csatapaink biztonságáért és képes vagyok hazahozni őket a nevetséges és méregdrága végtelen háborúkból, s mégis megvetés övez engem. A demokratáknak is ez volt az álláspontja, amíg én nem kezdtem ezt képviselni. A falakat is szerették a demokraták, amíg én meg nem építettem őket” – írta Trump egy másik bejegyzésben, néhány nappal az után, hogy egy üzenetben végtelenül és páratlanul bölcsnek találta magát minősíteni.

Nervous Nancy's unhinged meltdown! pic.twitter.com/RDeUI7sfe7

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump)

És előszedte az ellene folytatott állítólagos „boszorkányüldözést” is. „Az amerikai népért harcolok, de a demokraták célja, hogy a hamis boszorkányüldözéssel engem támadjanak” – írta az elnök.

Hozzászólások