Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző műveletekhez – állítja a Le Monde című francia napilap.
Az újság csütörtöki kiadásában azt állítja, hogy a kémek az orosz katonai felderítés (GRU) ügynökei voltak. A lap szerint a hírszerzőknek bérgyilkosságok és szabotázsakciók elkövetése mellett üzenetek átadására szolgáló titkos postafiókok fenntartása volt a feladatuk.
A kémek egyike állítólag részt vett abban a meghiúsult merényletben, amelyet tavaly március 4-én követtek el az angliai Salisburyben Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen. A nyugati hírszerzéseknek a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásai vezettek az orosz kémek nyomára.
A lap úgy tudja, 2014 és 2018 között az ügynökök több olyan kisebb délkelet-franciaországi településen is megfordultak, mint Annemasse, Chamonix és Évian. A hírszerzők a többi között Bulgáriában, Moldovában és Montenegróban tevékenykedtek, de Franciaországban nem. A Le Monde szerint a hatóságoknak nem sikerült sem fegyvereket, sem más, a kémtevékenységgel kapcsolatos anyagot lefoglalniuk.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.