Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Vonzza a nepotizmus vádját Ivanka Trump és Jared Kushner kiemelt szerepe Donald Trump környezetében, pedig a családtagok alkalmazása sokáig elnöki rutin volt az USA-ban.
Mivel a lánya üzletasszonyként jól bánik a számokkal, Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette, hogy javasolja a Világbank élére, ám Ivanka Trump azt mondta, nem kér a kinevezésből, mert jobban érzi magát a Fehér Házban. Ahol ugyanúgy befolyásos tanácsadó, mint a férje, Jared Kushner. Ivanka és Jared szerepe az elnök bírálói szerint maga a megtestesült nepotizmus, aminek nincs helye az amerikai politikában.
Az amerikai elnökök szerették a gyerekeikkel és a rokonaikkal körülvenni magukat. Az USA második elnöke, John Adams 1797-ben a fiát Poroszországba nevezte ki nagykövetnek. A már korábban is diplomata John Quincy Adams dicsőséget hozott apjának, s később saját jogon lett külügyminiszter, valamint az USA hatodik elnöke. (Újabb apa-fiú elnökségre George és George W. Bush kettőséig kellett várni.) Andrew Jackson a nepotizmus vádját úgy próbálta kikerülni, hogy a kedvenc unokaöccsét fölvetette ingatlanhivatali tisztviselőnek, majd munkavégzésre a Fehér Házba rendelte. A példáját több utódja követte, Rutherford B. Hayes pedig magántitkárként és testőrként is alkalmazta a húszas éveiben járó fiát.
A rokonok foglalkoztatása ellen elvileg nem emelhettek panaszt, hiszen 1857-ig az elnökök saját zsebből fizették a személyzetet a Fehér Házban. Minden addigi határon túlment viszont Ulysses Grant, aki három sógorának is kormányzati pozíciót adott. Egyikük, Fredrick Dent a bennfentes információit pénzre váltotta. Egy másik sógor megvesztegetési ügybe keveredett, a harmadik pedig úgy lehetett a szövetségi vámhivatal vezetője, hogy korábban lopott a New Orleans-i vámhivatalból. Miután 1881-ben James Garfielddal olyasvalaki végzett, aki sikertelenül kilincselt a Fehér Ház uránál állásért, 1883-ban létrehozták a költségvetésből finanszírozott közalkalmazotti rendszert, s utána az elnökök rokonai sokáig inkább informális tanácsadóként szerepeltek.
Theodore Roosevelt a lányát 1905-ben ázsiai útra küldte, ahol afféle nem hivatalos utazó nagykövetként annyira lenyűgözte a japánokat, hogy apja az orosz–japán háború lezárásában közvetítő szerepet, a sikerért pedig 1906-ban Nobel-békedíjat kapott. A holland gyökerekkel bíró család másik ágához tartozó Franklin Delano Roosevelt legidősebb fia, James már 17 kormányügynökséget felügyelt, a first lady, Eleanor Roosevelt pedig a második világháború alatt a polgári védelem irányítója volt.
A nepotizmussal szembeni ellenérzés akkor csúcsosodott ki, amikor 1961-ben John F. Kennedy igazságügy-miniszternek nevezte ki az öccsét, a 35 éves Robertet. Az elnök tréfálkozással próbálta elütni a dolgot, hogy a fivére legalább tapasztalatot szerez, mielőtt ügyvédi pályára lépne, ám ez csak olaj volt a tűzre, a sajtó nem kímélte. Bár Robert Kennedy végül jó igazságügy-miniszternek bizonyult, szinte helyettes elnökként viselkedett – például a kubai rakétaválság idején –, amivel kivívta az általa lenézett alelnök, Lyndon B. Johnson gyűlöletét. A kölcsönös ellenszenv Kennedy 1963-as meggyilkolása után csak elmélyült, ezért nem tartják véletlennek, hogy az elnöki posztot előbb megöröklő, majd 1964-ben elnyerő Johnson kezének nyomát viseli az 1967-es törvény, amely kimondja a nepotizmus tilalmát.
A jogszabály eredetileg az állami posta reformjáról és a szövetségi alkalmazottak fizetéséről rendelkezett, ám történészek szerint a javaslat beterjesztője a Robert Kennedyt „taknyos orrú gazembernek” nevező Johnson sugalmazására vette bele azt a passzust, amelyik kimondta, hogy szövetségi hivatal betöltője nem veheti fel a rokonait az általa irányított vagy felügyelt kormányzati szervhez. A washingtoni igazságügy-minisztérium 1972-es jogértelmezése szerint ez nemcsak a kongresszus tagjaira vonatkozik, hanem az elnökre is.
A demokrata Bill Clinton 1993-ban úgy döntött, Hillaryt nevezi ki az egészségügy reformját kidolgozó bizottság élére. Ez vitát váltott ki, de egy szövetségi bíró kimondta, hogy az 1967-es törvény nem érvényes, mert Hillary a Fehér Ház nem fizetett alkalmazottjaként végzi a feladatát. A kinevezése mégis visszaütött, mert az egészségügyi reformkísérlet látványos kudarcot hozott, és Hillary visszatetszést keltő szerepvállalásával együtt hozzájárult ahhoz, hogy a republikánusok az 1994-es időközi választáson elsöprő sikert arattak. A bírói döntésre hivatkozva az igazságügy-minisztérium 2017-ben olyan jogi álláspontot adott ki, hogy hasonló feltételekkel Trump a lányát – és a vejét is – kinevezheti fizetés nélküli tanácsadói posztra.
Ivanka és Jared ugyanakkor kitüntetett pozíciót kapott Trump stábjában, bele is szólhatnak a kormányzásba, és több személyi döntés mögött sejtették a befolyásukat. Ivanka a családokkal és a nők vállalkozói esélyének javításával kapcsolatban ötletel, s azzal keltett feltűnést, hogy a G20 csoport 2017-es hamburgi csúcsértekezletének egyik tanácskozásán az apja őt ültette maga helyett Theresa May brit kormányfő és Angela Merkel német kancellár közé.
A modern ortodox zsidó vallású Jared – akinek Trump a hírszerzési közösség ellenjavaslatával dacolva adott hozzáférést szigorúan titkos dokumentumokhoz – a külpolitikába ásta bele magát. A legfontosabb területe a Közel-Kelet, ahol az Izraelnek tett engedmények mögött őt sejtik, különösen, hogy a Kushner családnak szívélyes a kapcsolata Benjamin Netanjahuval. Arra is lehetett befolyása, hogy Trump nem firtatja Mohamed herceg felelősségét a meggyilkolt Jamal Khashoggi ellenzéki újságíró halálában, hiszen Jared tegező viszonyban áll a szaúdi trónörökössel, akivel szóban és írásos üzenetekben is rendszeresen kommunikál.
NAGY GÁBOR
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.