A koronavírus csak megtévesztés – állítja Donald Trump

Mégpedig a demokratáké, akik az amerikai elnök szerint politikát csinálnak a járványból.

  • hvg.hu hvg.hu
A koronavírus csak megtévesztés – állítja Donald Trump

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020

November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.

Az amerikai elnökválasztási kampányban is téma lett a koronavírus, a dél-karolinai előválasztás előestéjén maga Donald Trump is kifejtette a véleményét a járványról egy gyűlésen. Az amerikai elnök a vírust és a megbetegedéseket is kacsának nevezte. Több ezer ember előtt arról beszélt, hogy a demokraták átpolitizálják az (eddig csaknem háromezer halálos áldozatot követelő) új koronavírus terjedését.

„Az egyik emberem odajött hozzám, és azt mondta, Elnök úr, megpróbálták elkapni Oroszországgal, az nem igazán működött. Nem jártak sikerrel. Aztán az alkotmányos felelősségre vonás volt a kacsa. Ez pedig most az új kacsájuk” – mondta Trump.

Azokra a bírálatokra, amelyek a kormányzatnak a vírus terjedésére adott reakciójára vonatkoztak, Trump azt mondta, hogy az amerikai határok lezárásával sikerült alacsonyan tartani a fertőzések számát. „Jól vagyunk. Az országunk is jól van” – mondta Trump.

Szombaton egyébként az amerikai hatóságok megerősítették, hogy meghalt az első, koronavírussal fertőzött amerikai beteg, akit Washington államban, Seattle környékén kezeltek. A járvány Washington államban ütötte fel először a fejét, az első beteg egy Kínából hazatérő utas volt – őt már gyógyultnak nyilvánították.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.