szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy feltételezett bankrabló banda legalább 25 tagját ölték meg rendőrök Brazíliában két rajtaütés során - közölték vasárnap Minas Gerais állam hatóságai.

A rajtaütések az állami és a szövetségi rendőrség összehangolt akciói voltak Varginha város közelében. Az egyikben 18 feltételezett bűnöző halt meg, a másikban hét. A banda számos bankrablást követett el az államban a hatóságok szerint, a hírszerző ügynökök már jó ideje figyelték tagjait - közölte az állam rendőrségi szóvivője. A rendőrök a helyszíneken lefoglaltak nagykaliberű fegyvereket, robbanószereket és golyóálló mellényeket.

A banda az egyik legnagyobb bankrablása során augusztusban Sao Paulo állam 200 ezer lakosú Aracatuba városában a lakosokat is rémületben tartotta. Túszokat ejtett közülük, és robbantásokat követett el részben drónok használatával.

Élő pajzsként az autójukra kötözték túszaikat brazíliai bankrablók

Több mint 50 ember vett részt a rablásban, amely három halálos áldozatot követelt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!