Putyin nem hátrál, Macron szerint Oroszország egyedül fogja végezni

Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron másfél órán keresztül tárgyaltak csütörtökön telefonon, amely során az orosz elnök kijelentette, hogy véghez fogja vinni, amit előre eltervezett. A beszélgetést az Élysée-palota tájékoztatása szerint az orosz elnök kezdeményezte.

  • hvg.hu hvg.hu
Putyin nem hátrál, Macron szerint Oroszország egyedül fogja végezni

Háború Ukrajnában

Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

A BBC információja szerint Vlagyimir Putyin azt mondta a mai, 90 perces telefonbeszélgetésük során, hogy Oroszország el fogja érni a célját, azaz demilitarizálni fogja Ukrajnát. A france24.com úgy tudja, az is elhangzott, hogy Putyin "tántoríthatatlan", és folytatni fogja a harcokat.

A két államfő telefonbeszélgetését Macron tanácsadója úgy kommentálta, hogy "Putyin elnök semmi olyat nem mondott, amely megnyugtathatna bennünket", és Putyin csak a korábbi narratíváját ismételgette, miszerint "nácitlanítani" akarja Ukrajnát. Macron állítólag azt mondta a telefonban Putyinnak, hogy az orosz elnök "saját magának hazudik", és, hogy nagyon sokba fog ez a háború kerülni Oroszországnak.

Az országod elszigetelve, legyengítve és szankciókkal büntetve fogja végezni nagyon hosszú időre

 - fogalmazott a francia elnök. Az ukránokkal szembeni vádakra Macron "azt válaszolta Putyinnak, hogy "súlyos tévedést követ el az ukrán rendszerrel szemben, amely nem náci". "Fabulálsz és ürügyeket keresel" - tette hozzá, és azt kérte orosz kollégájától, hogy "ne hazudjon többet".

Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban.

"A beszélgetés alkalmat teremtett a nézeteltérések tisztázására, és arra, hogy kimondjuk az igazságot Putyin elnöknek, de sajnos annak megállapítására is, hogy a végsőkig eltökélt a katonai hadművelet folytatásában" - írta a francia elnöki hivatal a telefonbeszélgetést követő közleményében. A francia elnökség azt is megerősítette, hogy szigorítani fogják a szankciókat Ororszországgal szemben.

Emmanuel Macron francia elnök szerda este tévéadásban erősítette meg, hogy addig folytatja a tárgyalásokat Putyinnal, ameddig az szükséges. Macron azt állította, hogy az orosz-ukrán háborúért kizárólag Oroszország felelős, ezzel azonban Putyin nem ért egyet.

Ami a lengyel-fehérorosz határon zajló béketárgyalást illeti, az orosz elnök kijelentette azt is, hogy Moszkva további követeléseket fog a tárgyalóasztalhoz vinni. Ezeket Putyin nem nevezte meg. Ukrajna a csütörtökön folytatódó béketárgyaláson az azonnal tűzszünetet és az orosz hadsereg visszavonulását követeli.

Putyin és Macron harmadjára tárgyaltak az orosz-ukrán háború kitörése óta, legutóbb február utolsó napján egy 30 perces telefonbeszélgetést folytattak. Ekkor Putyin felsorolta a békéhez szükséges feltételeit. Szerinte a rendezés csak akkor lehetséges, ha figyelembe veszik Oroszország jogos biztonsági érdekeit – beleértve Oroszország Krím feletti szuverenitásának elismerését, valamint Ukrajna demilitarizálását, a „nácimentesítését” és a semleges státuszának biztosítását.