Virágok lepték el a halálos tülekedés helyszínét Szöulban – képek

Rengetegen emlékeztek arra a 156 emberre, akik szombat este veszítették életüket Szöulban, amikor a szűk helyre beszorult tömeg halálra nyomta vagy taposta őket. A rendőrfőnök szerint a hatóságok vállalják a felelősséget a történtekért.

  • hvg.hu hvg.hu
Virágok lepték el a halálos tülekedés helyszínét Szöulban – képek

Az áldozatok emlékére helyeztek el virágokat a halálos tömegbaleset helyszínén, Szöulban, négy nappal a tragédia után. Szöul belvárosában október 29-én éjjel mintegy százezer ember ünnepelte a halloweent, amikor a tömegben lökdösődés tört ki. Egy szűk utcába betódulva az emberek a tolongásban agyontaposták egymást.

AFP / Chris Jung / NurPhoto

A Reuters szerint a dél-koreai rendőrségnek már órákkal korábban szóltak, hogy túl nagy a tömeg a bulinegyedben. A szöuli rendőrség az első segélyhívást helyi idő szerint 18:34-kor kapta, vagyis több órával azelőtt, hogy az emberek összetaposták volna egymást a pánikban. Azonban azt már az előbb említett hívásból tudhatták, hogy a főváros bulinegyedében egy útvonal nagyon zsúfolttá vált.

MTI / EPA / Dzson Hon Kjun

Meg kell magyaráznia a rendőrségnek, hogy miért csak órákkal az első bejelentés után reagáltak a halloweeni tömegszerencsétlenségre – jelentette ki szerdán Han Dokszu, Dél-Korea miniszterelnöke a Reuters beszámolója szerint.

AFP / Chris Jung / NurPhoto

A következő három órában pedig még legalább tízszer szóltak a rendőröknek, hogy túl nagy a tömeg, azonban a helyiek beszámolója szerint a rendőrök nem, vagy csak alig voltak jelen a helyszínen. Szombat este Szöulban 156-an haltak meg, 172-en megsérültek, 33-an pedig még mindig válságos állapotban vannak, miután összepréselődtek a tömegben.

A dél-koreai rendőrség vállalja a felelősséget a szombaton Szöulban történt halloweeni tömegszerencsétlenségért – közölte a dél-koreai rendőrfőnök kedden. "Az illetékes kormányhivatalok egyikének vezetőjeként súlyos felelősségem van (a tragédiában)" – közölte Jun Hí Kün, a dél-koreai nemzeti rendőrhivatal főnöke.

Hozzátette: "a rendőrség minden tőle telhetőt megtesz, hogy a továbbiakban megakadályozza az ehhez hasonló tragédiák megtörténtét". A rendőrfőnök szerint az előzetes vizsgálatok rámutattak, hogy az ünnepeknek helyt adó, népszerű Itaewon negyedből több sürgős segélyhívás is érkezett, amely tömegbalesetre utaló jelekre figyelmeztetett, a rendőrök azonban nem megfelelő módon kezelték a beérkező hívásokat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.