Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A rendőrség viszont mintha nem reagált volna, néhány órával később pedig 156-an vesztették életüket.
Meg kell magyaráznia a rendőrségnek, hogy miért csak órákkal az első bejelentés után reagáltak a halloweeni tömegszerencsétlenségre – jelentette ki szerdán Han Dokszu, Dél-Korea miniszterelnöke a Reuters beszámolója szerint.
A szöuli rendőrség ugyanis az első segélyhívást helyi idő szerint 18:34-kor kapta, vagyis több órával azelőtt, hogy az emberek összetaposták volna egymást a pánikban. Azonban azt már az előbb említett hívásból tudhatták, hogy a főváros bulinegyedében egy útvonal nagyon zsúfolttá vált.
A következő három órában pedig még legalább tízszer szóltak a rendőröknek, hogy túl nagy a tömeg, azonban a helyiek beszámolója szerint a rendőrök nem, vagy csak alig voltak jelen a helyszínen.
Szombat este Szöulban 156-an haltak meg, 172-en megsérültek, 33-an pedig még mindig válságos állapotban vannak, miután összepréselődtek a tömegben.
Így vált valódi horrorrá a halloween-buli Szöulban
A BBC szemtanúk, túlélők segítségével igyekezett rekonstruálni a szombat esti szöuli tömegszerencsétlenség kialakulását. Csak erős idegzetű olvasóinknak!
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.