Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A hadgyakorlaton részt vevő tizenkét hajóból nyolc nem tágít.
Nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt kedden, a háromnapos kínai hadgyakorlat befejezése után – közölte Tajvan védelmi minisztériuma. A minisztérium Twitter-üzenetben számolt be róla, hogy szoros figyelemmel kísérik a kínai hadihajók mozgását.
Peking korábban azt közölte, hogy a háromnapos hadgyakorlata szombattól hétfőig tart a Tajvani-szorosban. A hadgyakorlatra azt követően került sor, hogy Tajvan elnöke, Caj Jing-ven a múlt héten Kaliforniában találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.
Hétfőn Tajvan 91 kínai repülőgépet észlelt, ezek közül 54 lépte át a Tajvani-szoros középvonalát, és hatolt be Tajvan délnyugati és délkeleti légterébe. Közben a kínai hadsereg 12 hajóját figyelték meg Tajvan környékén.
Tajvan törvényhozása kedden felszólította a kínai hatóságokat, hogy azonnal hagyjanak fel a Tajvan ellen irányuló fenyegetésekkel. Egyúttal arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy közösen ítéljék el Kínát.
(Nyitóképünk illusztráció: kínai hadihajókat ábrázol ugyan, de egy sanghaji kikötőnél, 2022. március 15-én.)
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.