6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A kormányfő helyettese szerint még tart a műtét.
Cáfolta Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, Robert Fico helyettese azokat a sajtóhíreket, hogy stabilizálták Robert Fico állapotát, a kormányfő kommunikál. A hírt nem sokkal korábban a TA3 szlovák tévécsatorna online kiadása és a Markíza televízió közölte. A szlovák kormányfőt szerda délután érte merénylet, egy 71 éves férfi három lövést adott rá a nyitrabányai kihelyezett kormányülést követően.
Ficót a merénylet helyszínéről előbb a helyi, majd a besztercebányai kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. A hatóságok hírzárlatot rendeltek el, egyelőre hivatalos közlés nem érkezett a műtéttel kapcsolatban, Erik Tomáš munkaügyi miniszter a Markíza televíziónak annyit mondott: a beavatkozás azért húzódik el, mert a támadó a kormányfő több szervét is eltalálta.
A merénylettel kapcsolatos fejleményekről percről percre tudósításunkban olvashat:
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.