Az izraeli hadsereg végzett a Hamász vezetőjével

Három terroristával is végeztek Gázában.

  • hvg.hu hvg.hu
Az izraeli hadsereg végzett a Hamász vezetőjével

Izrael háborúban

A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtöki gázai műveletei során három terroristát is likvidált. A hatóságok szerint szinte biztos, hogy Jahjá Szinvár (angolos írásmóddal Yahya Sinwar) is meghalt, ám a hivatalos vizsgálat még tart, így “ebben a szakaszban a terroristák személyazonossága még nem erősíthető meg” – közölte az IDF. Azonban egy tévécsatornán és különböző közösségi oldalakon már elkezdtek terjedni képek és videók a vezető törmelékeken fekvő holttestéről.

Szinvár irányíthatta azt a tavaly októberi mészárlást, amely több mint 1200 ember halálához vezetett, és amely során több mint 250 embert ejtettek túszul, akik közül 48-at azóta kivégeztek.

Korábban úgy vélték, hogy Szinvár maga köré gyűjtötte a foglyokat, hogy az izraeli hadsereg ne tudjon végezni vele, azonban az IDF azt állítja közleményében, hogy egy fogoly sem volt jelen a helyszínen a támadáskor.

Szinvárról többen is úgy tudták, hogy a Hamász alagútjaiban rejtőzködik Gázában, de gyakran váltogatta a tartózkodási helyét, kerülte a digitális eszközök használatát, helyette inkább futárok segítségével kommunikált.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.