„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Recep Tayyip Erdogan török elnök üdvözölte szombaton „drága barátja”, Olaf Scholz német kancellár „együttműködési erőfeszítéseit”, annak ellenére, hogy a két politikus között tartós nézeteltérés van Izrael gázai háborúja ügyében.
A kancellár, akinek ez volt hivatalba lépése óta a második látogatása Törökországban, elutasítja a török elnök által használt „népirtás” kifejezést, és fenntartja, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, de tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot.
„A tűzszünet lehetőségeit ki kell használni a Hamász kezén lévő túszok szabadon engedésére” – hangsúlyozta Olaf Scholz. „Több mint 50 ezer embert öltek meg, tekintet nélkül arra, hogy gyermek-e, nők vagy idősek” – válaszolta Erdogan, aki indokoltnak találta a Nemzetközi Büntetőbíróság által Izrael ellen „népirtás” címén indított eljárást.
A török elnök ugyanakkor nagyra értékelte a német kancellárnak a Törökország részére történő fegyverszállítás korlátozásainak feloldására irányuló erőfeszítéseit. Ankara előrehaladást remél 40 Eurofighter Typhoon harci repülőgép vásárlásának ügyében, hogy így kárpótolja az F-16-os amerikai gépek késlekedését, amelyeknek az eladását Washington az év elején hagyta jóvá.
„Törökország a NATO tagja, ezért hozunk mindig olyan döntéseket, amelyek konkrét szállításokhoz vezetnek” – mondta a kancellár. Az Eurofighter gépek szállításához a gyártásban résztvevő négy ország – az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és Spanyolország – egyetértésére van szükség.
„A múltban voltak bizonyos problémák. Valóban nagyra értékelem drága Scholz barátomnak a megoldások megtalálására irányuló erőfeszítéseit” – mondta Recep Tayyip Erdogan.
A Der Spiegel című német hetilap szerint Berlin a közelmúltban jelentős fegyverszállításokat engedélyezett többszáz millió euró értékben Ankara számára. A szállított fegyverek között légvédelmi rakéták is voltak.
A 2016. évi szíriai török offenzíva után ugyanis Németország jelentősen csökkentette a Törökországba irányuló fegyverexportot. Németországban él a világ legnépesebb török diaszpórája, mintegy hárommillió ember. A két ország kereskedelme elérte az 50 milliárd dollárt – közölte szombaton Erdogan, aki reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú árucsere értéke 60 milliárd dollárra nő.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.