szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Ezek a választások sem demokratikusak, sem igazságosak nem voltak” – jelentette ki a Kreml szóvivője, miután ismét az Európa-barát Maia Sandu győzedelmeskedett.

Azzal vádolta meg a moldovai hatóságokat Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, hogy több ezer Oroszországban élő moldovait akadályoztak meg a szavazásban a vasárnapi elnökválasztáson, valamint az eredmények legitimitását is megkérdőjelezte – írja a The Moscow Times.

„A választások sem demokratikusak, sem igazságosak nem voltak” – jelentette ki az újságíróknak Peszkov, aki szerint Sandu nem lehet Moldova elnöke, hiszen a lakosság többsége nem rá szavazott. Az eredmények miatt a Kreml szóvivője viharos kapcsolatra számít a két ország között.

A Nyugat-barát Maia Sandu nyerte az elnökválasztást Moldovában

A szavazatok 55 százalékát megszerző Sandu második elnöki ciklusát kezdheti meg.

Maia Sandu moldovai elnök már a második ciklusát töltheti, miután megnyerte a vasárnapi választásokat Alexandr Stoianoglo volt főügyész ellen, aki az oroszbarát Szocialisták Pártja támogatottja. A párt szintén bejelentette kedden, hogy nem tekintik Sandut legitim elnöknek.

Erősen beavatkoztak az oroszok

Beszámolók szerint Oroszország jelentős erőfeszítéseket tett például szavazók utaztatásával, más szavazók korlátozásával annak érdekében, hogy befolyásolja a moldovai elnökválasztást. Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójával párhuzamosan a moldávok minimális többséggel arról is döntöttek, hogy az alkotmányba emelik Moldova európai integrációja melletti eltökéltségüket.

A Nyugat-barát Sandunak az első között gratulált Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke:

Ritka erőre van szükség ahhoz, hogy leküzdje azokat a kihívásokat, amelyekkel ezen a választáson szembesült

– írta. A bizottság és a külügyi főképviselő, Josep Borrell közös nyilatkozatot is kiadott, amelyben elismerésüket fejezték ki a moldovai hatóságoknak a választás sikeres lebonyolításáért, „annak ellenére, hogy Oroszország példátlan módon beavatkozik, beleértve a szavazatvásárlási rendszereket és a félretájékoztatást is”.

Moldova uniós tagjelölt ország, a hivatalos csatlakozási tárgyalások első fordulóját idén júniusban tartották.

A magyar kormány részéről egyelőre sem a miniszterelnök, sem a külügyminiszter nem gratulált Maia Sandunak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!