A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Miután az Elon Musk-féle Doge szövetségi alkalmazottak ezreit rúgta ki, titokzatos kínai cég jelent meg, hogy alkalmazná őket.
Egy titokzatos kínai techvállalat próbál egy céghálón keresztül nemrég elbocsátott amerikai kormányzati alkalmazottakat toborozni – írja a Reuters. Az ezzel foglalkozó cégekről kiderült, hogy az oldalaik egyazon IP-címen találhatóak és a Smiao Intelligence nevű netes szolgáltatóhoz köthetők, amelynek weboldala elérhetetlenné vált, miután a Reuters elkezdett szaglászni.
Max Lesser, a washingtoni székhelyű Foundation for Defense of Democracies elemzője bukkant a kínai hálózatra. Ő azt mondta, hogy a korábbi kínai hírszerzési műveletek „jól bevált” technikája ismerhető fel a módszerben. A jelentősége szerinte abban áll, hogy a tömeges elbocsátásokat próbálják kihasználni, illetve a kirúgott emberek sebezhetőségét. Olyan emberből, aki mostanában vesztette el az állását bőven van, mióta az Elon Musk-féle hatékonysági minisztérium (DOGE) ezreket tett lapátra.
Az elemzők szerint, ha a volt szövetségi dolgozókat alkalmazzák, megkérhetik őket, hogy áruljanak el érzékeny információkat a kormányzati műveletekről, vagy ajánljanak olyan embereket, akik ezt megtennék. A Fehér Ház szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy „mind az aktív, mind a volt kormányzati alkalmazottaknak fel kell ismerniük az ilyen veszélyt és a kormányzati információk védelmének fontosságát”.
A kamu álláshirdetéseket feladó cégek között van a RiverMerge Strategies, ők azt írták magukról, hogy professzionális geopolitikai kockázati tanácsadással foglalkoznak és a LinkedInen tettek közzé nyitott pozíciókra felhívást. Kerestek olyan HR-est is, akinek van tapasztalata szakpolitikai jelöltek kiválasztásánál.
A hálózat egy másik cége, a Wavemax Innovation a Craiglisten adott fel hirdetést direktben az elbocsátott alkalmazottak számára. Projektmenedzsmenttel, kutatással, technológiával, kommunikációval, politikai elemzéssel foglalkozó dolgozókat keresett.
(Képünk illusztráció)
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.