A Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését helyezte kilátásba az amerikai elnök szerdán. Donald Trump a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, „az Egyesült Államok tanulmányozza és felülvizsgálja a csapatcsökkentés lehetőségét Németországban”, s hogy a kérdésről rövid időn belül határoznak.
Az elnök még kedden bírálta Friedrich Merz német kancellárt az iráni konfliktusról megfogalmazott véleménye miatt. „Németország kancellárja azt gondolja, hogy rendben van, ha Irán nukleáris fegyverrel rendelkezik. Nem tudja, hogy mit beszél! Ha Irán atomfegyverrel rendelkezne, akkor az egész világ túszul esne” – írta.
Merz hétfőn egy iskolalátogatás során úgy fogalmazott, hogy Irán megalázta az Egyesült Államokat. A politikus figyelmeztetett, hogy a konfliktus egyhamar nem ér véget, mivel Washingtonnak nincs egyértelmű kilépési stratégiája a háborúból. „Az irániak egyértelműen erősebbnek bizonyultak a vártnál, az amerikaiaknak pedig ezen a téren nincs igazán meggyőző tárgyalási stratégiájuk” – fogalmazott, és hangsúlyozta: a konfliktusokból tudni kell kilépni is, aminek hiányára Afganisztán és Irak a legfájdalmasabb példa.
Véleménye szerint az iráni vezetés – különösen a Forradalmi Gárda – taktikai fölényben van, mivel vagy rendkívül ügyesen tárgyalnak, vagy tudatosan kerülik a párbeszédet.
Kiemelte, hogy a háború közvetlen negatív hatással van a német gazdasági teljesítményre, ezért a harcok mielőbbi lezárását sürgette, emellett jelezte, hogy Németország továbbra is kész aknamentesítő hajókkal segíteni a Hormuzi-szoros megnyitását, de ennek alapfeltétele a harcok beszüntetése.
https://hvg.hu/360/20260411_hvg-trump-nato-kilepes-europa-iran-haboru