Annyi biztos, hogy ma még elképzelni sem tudjuk – mint ahogy 2010 előtt is kevesen látták előre –, mit fognak művelni. Rezsicsökkentésről például szó sem volt, ahogy a magánnyugdíjak államosításáról sem, alkotmányozást sem ígértek, se atomerőművet. Azt tudjuk csak, hogy azt csinálnak, amit akarnak. És leginkább a saját gyarapodásukat, és a hatalom megőrzését akarják.

Valamit kénytelenek lesznek elvenni, máskülönben a rendszerük nem tartható fenn. A négy éve megszerzett háromezer milliárd forint például bőven fedezte az egykulcsos adó költségét, de újabb négy évre nem elég. Ma még titok, hol, de meg fogják találni az újabb családi ezüstöt, amit el lehet tapsolni. Csak azért, hogy legyen miről pofázni a Hősök terén. A következő négy év bére ma még magyar családok vagyona.

Éhes a klientúra, egyáltalán nem lakott jól. Nem Orbán mesés gazdagságára irigyek, hanem egymásra. Azt tudomásul veszik, hogy arany vécékefe csak egy lehet, de tudják a másikról, mit bugázott, és nem tartják magukat érdemtelenebbnek. Főleg, ha azt látják, hogy igazi senkik is elnyerték már az ezüst vécékeféjüket, saját magáról meg egyikük se gondolja, hogy senki.

Sajnos.

Nekik is kell valami, ami ma még a másé. Nem feltétlenül pénz, lehet az ingatlanvagyon, kivéreztetett bankhálózat vagy vízmű, esetleg csak egy kisebb-nagyobb piaci szegmens. Mondjuk megoldják, hogy másnaptól csak csókos árulhasson benzint meg lángost. Ki fogják találni a magyarázatot, kinevezik nemzetbiztonsági jelentőségű stratégiai ágazatnak, amelytől meg kell védeni a fiatalokat. Lényeg, hogy minden képesség nélkül lehessen pénzhez jutni. Lesznek, akik ezt is megeszik, annak ellenére, hogy nekik nem jutott semmi.

Miért ne tennék? Ez ment eddig is, és vannak hívei. Vannak emberek, akik Németh Lászlóné portréjával mennek tüntetni.

Egyensúlyozunk tovább az Európai Unió peremén, mert az alkalmazkodás és a vele járó normák ártanának a hazai teljhatalomnak. Orbán Viktor olyan országot akar vezetni, amiben mindig ő győz, és ezt nehéz összeegyeztetni a nyugati világ illemszabályaival. Könnyebb szót érteni azokkal, akik nem oktatnak ki minket emberi jogokból. Ebbe bezavarhat, hogy az unió viszont várhatóan a szorosabb integráció felé indul el a közeljövőben, de nyugi, őket az sem fogja zavarni, ha kimaradunk. Az államformára nem érzékenyek.

Kisebb bökkenő, ha nem jön össze a kétharmad. Akkor át kell majd bukdácsolni a saját sarkalatos meg alaptörvényeik asztalán, és csak úgy lazán telibeszarni a hatályos jogszabályokat, ahogy eddig is tették, amikor ahhoz volt kedvük. Aztán lehet menni panaszkodni a bíróságra, négy év alatt maguk alá gyűrik azokat is. Lesz még Strasbourg magyar falu.

Ahogy felzabálják és gyarmatosítják maguk körül az országot, egyre többen érzik meg a csizmájuk súlyát. De nem lesz már kinek panaszkodni, amikor a szabadságharc hadtáposai átlépik a küszöböt, és rekvirálnak. Négy év alatt elérték, hogy rohadt nehéz legyen őket elzavarni mindezek ellenére. Vagy akár megszólalni ellenük. Még négy év, és lehetetlen lesz. Addigra még több lesz a rovásukon, és még jobban félnek majd.

Ez jön. Akinek mindez nem tetszik, elmehet. Remekül működő szelep: csak a tehetséges, az okos, a kreatív fiatalnak van esélye a globális versenyben, tehát itthon az ilyen visszataszítóan autonóm, szuverén embertípusból kevés marad. Aki elmegy, az pedig elveszíti szavazati jogát – ez ma is az eljárás. Zavarnának minket a nagy nemzeti álmunkban. Angolul beszélnek, nem is igazi keresztények, és különben is, volt képük itthagyni ezt a tündöklő sikertörténetet. Menjenek csak, csinálják meg a hidrogénbombájukat az imádott Amerikájukban. Mi buta és irigy nemzet akarunk lenni. Többet ér nekünk a tehetségesebbek szívatása, mint a közjó.

Aztán amikor elfogy a felprédálnivaló, egyszer összeomlik a rendszer. Békével távozni nem lesz képes. Addigra háborús bűnök és irgalmatlan lopás terheli minden gyalogját. A rezsim az életéért fog harcolni, és már most tudjuk róla, hogy a saját túlélése akárhány életnél fontosabb neki. Az önző gén nem hagyja magát.

Most még gyógyítható.