A 300 milliót is elérheti a szélvihar okozta kár egyetlen biztosítónál

A Generalihoz már most több száz bejelentés érkezett, de a társaság ennél többre számít.

  • hvg.hu hvg.hu
A 300 milliót is elérheti a szélvihar okozta kár egyetlen biztosítónál

Jelentős károkat okozott a viharos szél vasárnap, csak a Generali Biztosítóhoz hétfő délelőttre már több száz kárbejelentés érkezett, de ezernél is többre számítanak. Úgy kalkulálnak, hogy a kárösszeg elérheti a 200-300 millió forintot is.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a szélvihar miatt 1654 esethez riasztották a tűzoltókat a hét utolsó napján. A legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. A Generali adatai szerint az ügyfelek főként a tetősérüléseket, fakidőléseket, beázásokat jelentenek be.

A biztosító közleményében rámutatott, hogy néhány óvintézkedéssel is sokat tehetünk saját tulajdonunk védelméért. „Ha erős szél várható, az első dolgunk az legyen, hogy bezárjuk az ablakokat, és védett helyre visszük a szabadban lévő vagyontárgyainkat, autóval pedig, ha lehet, ne parkoljunk fa alá. Ha vihar is várható, érdemes áramtalanítanunk elektromos eszközeinket: a villámvédelemmel ellátott elosztók is megoldást jelenthetnek, de tartsuk szem előtt, hogy egy közeli villámlás még így is kárt tehet az eszközeinkben a telefon-, internet- vagy tévékábel-csatlakozáson keresztül. Ha kertes házban lakunk, mindig tartsuk tisztán az épület ereszeit és csatornáit, hogy a lezúduló csapadékot megfelelően el tudják vezetni” – írták.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.