„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Ha autómentes nem is lesz a Forma-1, egy lépéssel közelebb került a klímatudatossághoz.
Nem könnyű elképzelni, hogy létezhet a Forma-1-nél környezetszennyezőbb sportág, de a Holland Nagydíj helyszínén legalább arról gondoskodtak, hogy a verseny környéke egy kicsit élhetőbb legyen. A 17 ezer lakosú Zandvoortba ugyanis, amely mellett a pálya található, a nagyjából 300 ezer látogató autóit nem engedik be.
A BBC híre szerint ettől még nem lett káosz, a nézők harmada tömegközlekedéssel megy el a versenyre, másik harmada biciklivel vagy robogóval, a többiek gyalog, vagy távolabbról érkezve fognak egy taxit és nem mennek be a városba. Segíti a közlekedést az is, hogy Amszterdam belvárosából ötpercenként indul egy vonat.
A Forma-1 a versenysorozat szervezőinek saját becslése szerint 2019-ben 256 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásáért volt felelős, ennek a kétharmadát az adta, ahogy a világ körül utaztatták az összes felszerelést.
Vagyis ezen nem sokat fog segíteni az, hogy a nézők hogyan közlekednek a szállásuk és a pálya között, de az is csak részmegoldás lenne, ha valahogy magukat az autókat környezetbaráttá tennék. De az, hogy a pálya melletti város élhető maradjon a versenyhétvégén, szintén fontos szempont lehet, ahogy erről Budapesten is tudnánk mesélni.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.