Deb Roy fia még csecsemő, és a gyerek hároméves koráig rögzíti szinte minden rezdülését. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója elsősorban persze kisfia gügyögésére és első szavaira a legkíváncsibb.
Ilyen hosszú időn keresztül otthoni környezetében még nem figyeltek meg csecsemőt, vagy kisgyermeket. A kisfiú első szavainak megtanulásakor most a tudósoknak először nyílik alkalmuk pontosan megvizsgálni, hogy ki volt a közelében, és mit mondott, illetve mit csinált a gyermek az adott időpontban.
A kutatócsoport abban reménykedik, hogy sikerül majd megalkotnia egy olyan számítógépet, amely ugyanúgy tanulja majd a nyelvtant és a szavakat, ahogy azt Roy gyermeke – meg az összes többi – teszi, a megfigyelés révén ugyanis remélhetően modellezni lehet majd az emberi nyelvtanulást.
Csecsemő taníthatja meg a gondolkodó számítógép építését
A világ eddigi legjobban felügyelt és megfigyelt gyermeke egy amerikai tudósé: a professzor 400 ezer órányi videofelvételt készít fiáról Big Brother módon bekamerázva és -mikrofonozva egész lakását, hogy még többet megtudjon a nyelvtanulás folyamatáról.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.