Az online térképszoftver szemfüles felhasználói egyre-másra fedeznek fel különböző érdekességeket az óriási képadatbázisban. Legutóbb két napfürdőzőt lokalizáltak, a korábbi furcsaságok között lebegő autó, sőt még egy lopakodó bombázó is szerepel.
Különös véletlen, hogy mindkét napozót Hága városában lokalizálták a „vájtszemű” felhasználók, egymástól mindössze 1,3 kilométer távolságban. Az igazán megszállottak még arra is következtettek a képekből, hogy a ritkás forgalom, s az utcákon látható kevés ember, valamint az árnyékok szöge miatt alighanem a kora reggeli órákban készülhetett a felvétel. A kopár növényzetből pedig arra tippelnek, hogy a felvétel valamikor kora tavasszal készülhetett.A gyanútlan napozók © Google Earth |
A napozó hölgyről először a Google Earth Community egyik fórumán számoltak be, majd később megjelent a Google Sightseeing nevű blogon is, amely a térképadatbázisban fellelhető furcsaságok gyűjtőhelye. A férfi egy Leursism nevű holland blogon bukkant fel. A webnapló tulajdonosa feltelepítette a Google Earth szoftvert, majd azt csinálta, amit szinte minden új felhasználó, megkereste saját otthonát, s így talált rá véletlenül a tetőn napozó emberre.
A lopakodó, amelyet nem cenzúráztak © Google Earth |
Ez utóbbi érdekessége, hogy elvileg a Google adatvédelmi elvei szerint el kellett volna homályosítaniuk a területet, azonban alighanem elfelejtkeztek róla.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

