A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közleményében emlékezetet arra, hogy 2006 januárjában versenyfelügyeleti eljárást indított mind az öt magyarországi volt koncessziós vezetékes telefon szolgáltatást nyújtó vállalkozás, a Magyar Telekom, az Invitel, a Hungarotel, az Emitel és Monortel ellen annak vizsgálatára, hogy megsértik-e a versenytörvény rendelkezéseit azzal, hogy ADSL-alapú szélessávú internet szolgáltatást csak vezetékes telefon (PSTN) hozzáférési szolgáltatás igénybevétele esetén nyújtanak.
Az eljárás során mind az öt vállalkozás vállalta, hogy viszonylag rövid határidővel - felkészültségüktől függően 2007 májusa és augusztusa között - bevezeti a vezetékes telefonszolgáltatás nélküli csupasz ADSL-szolgáltatást, ezáltal az az ország egész területén elérhetővé válik. A GVH ezért az eljárást mind az öt vállalkozással szemben megszüntette a versenytörvény erre felhatalmazó rendelkezése alapján.
A hivatal közölte: a fogyasztók a szolgáltatók által vállalt időponttól dönthetnek arról, hogy a vezetékes telefonnal együtt igénybe vett ADSL-szolgáltatás helyett, az ezek együttes díjánál olcsóbb, de a "kapcsolt ADSL" terméknél az indokolt mértékben magasabb díjú csupasz ADSL-szolgáltatást veszik igénybe. A váltás lehetősége a hűségkedvezménnyel kínált ADSL-szolgáltatások igénybevevőit bizonyos esetekben csak az elkötelezettségi idő letelte után illeti meg.
GVH: nyártól már nem kell telefon az ADSL-hez
Nyárra mind az öt volt koncessziós vezetékes telefonszolgáltató bevezeti a csupasz ADSL-szolgáltatást, azaz széles sávú internet szolgáltatást telefon előfizetés nélkül is lehet vásárolni tőlük - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.