A tárgyalások állítólag már előrehaladt állapotban vannak a Google és a Twitter között, de hivatalos közlemény még nincs, így csak spekulációkra és kiszivárgott információkra lehet hagyatkozni.
A TechCrunch nevű brit informatikai online magazin szerint két cég közeli - magukat megnevezni nem kívánó - üzletember is megerősített a Google és Twitter között tárgyalásokat. Állítólag már csak az árról folynak az alkudozások.
A Twitter nem olyan régen visszautasította a Facebook 500 millió dolláros ajánlatát, így minden bizonnyal nagyobb összegről lehet szó. A Twitterről egyébként gyakran terjesztenek különböző nem hivatalos információkat. Legutóbb arról esett szó, hogy bevezetik a reklámokat a közösségi honlapra, illetve arról is lehetett hallani, hogy cégek fizettek nekik azért, hogy üzleti oldalakat is felrakjanak. Mindkét lehetőséget élesen bírálták a felhasználók, így elképzelhető, hogy az üzemeltető cég végül is ezért nem vezette be.
A Google pedig arról ismert, hogy szívesen vesznek meg olyan vállalkozásokat is, amelyeknél korántsem biztos az azonnali haszon: 2006-ban vásárolták meg a Youtube-ot, és még most sem tiszta, miből szereznek majd profitot onnan.
A Google megveszi a Twittert?
A Google állítólag arról folytat tárgyalásokat, hogy felvásárolja a Twittert. Régebben esett szó már arról, hogy a Facebookot üzemeltető cég veszi meg a riválisnak is számító közösségi internetes oldalt, ám az üzlet végül is meghiúsult, így a lehetőség a Google-nál maradt, amely úgy tűnik, élni is fog vele.
A Metallica Pokolgép-számot játszott a budapesti koncertjén
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Előkerült egy videó arról, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Nocsak: 2,4 milliárd forintos profit a Dunakeszi Járműjavítót földbe állító Magyar Vagonnál
A vállalat végső tulajdonosaként Hernádi Zsolt Mol-vezér sejlik fel.
A nyugdíjas-SZÉP-kártya jó ötlet. Pont ez mutatja, mekkora baj van
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
A felfedezés új összefüggésbe helyezi az öregedés és a bőrrák biológiáját.